Budapest, 2019. május 26., vasárnap (MTI) - A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank májusi kamatmeghatározó ülése lesz, emellett munkaerőpiaci, külkereskedelmi statisztikák is megjelennek, és az első negyedévi bruttó hazai termék (GDP) második becslése.

Kedden tartja májusi kamatmeghatározó ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Elemzők nem várnak változást a monetáris kondíciókban. Áprilisi ülésén a jegybank monetáris tanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, és a kamatfolyosó sem változott. A döntést követően a tanács közölte: a monetáris politikai döntéseknél óvatos megközelítést alkalmaznak, amelynek során nagyban támaszkodik a negyedévente megjelenő Inflációs jelentés átfogó makrogazdasági és inflációs előrejelzésére. A testület a döntései során az árstabilitás fenntartására fókuszál. Az alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalékon áll.

Szerdán a február-áprilisi gördülő negyedév foglalkoztatottság és munkanélküliség statisztikáit teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az idei első negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer volt, 62 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal 69,9 százalékra emelkedett. A 20-64 éves korcsoportban a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 75,1 százalékra emelkedett, ezzel meghaladta az EU 2020-ra kitűzött 75,0 százalékos célértékét. A munkanélküliek átlagos létszáma 166 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék volt az első negyedévben, a ráta a tavaly április-júniusi három hónapos időszakban csökkent először 3,6 százalékra.

Csütörtökön a keresetek első három havi és a beruházások idei első negyedéves statisztikáját közli a KSH. A keresetek növekedése gyorsult februárban, a bruttó és a nettó átlagkereset 12,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban a januári 10,6 százalékos emelkedés után. Az év első két hónapjában 11,4 százalékkal nőttek a fizetések.

Pénteken a márciusi külkereskedelmi statisztika második becslését közli a KSH. Megjelenik az első negyedéves GDP második becslése, és a szolgáltatások külkereskedelmének első negyedéves adata. Az első becslés szerint Magyarország GDP-je a nyers adatok szerint 5,3 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,2 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest. A GDP az előző negyedévhez viszonyítva 1,5 százalékkal bővült a kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A kiigazított adatok alapján az első negyedéves GDP 2018-ban 4,9 százalékkal, 2017-ben 4,1 százalékkal nőtt.

Az első becslés szerint márciusban az áruexport euróban számított értéke 4,9, az importé 5,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az áruforgalmi aktívum 677 millió euró volt, 21 millió euróval kevesebb a tavaly márciusinál. Az első negyedévben 5,9 százalékkal nőtt az export és 7,5 százalékkal az import, az exporttöbblet 260 millió euróval csökkent a múlt év azonos időszakával összevetve, és 1,886 milliárd eurót tett ki.