New York, 2019. május 5., vasárnap (MTI) - Nyereséggel zárta az első negyedévet a Berkshire Hathaway amerikai holdingtársaság, amely a világon az egyik legnagyobb, tőzsdén jegyzett cég. Egy éve veszteségről jelentett.

Warren Buffett főrészvényes, elnök-vezérigazgató szerint a március végével záródott negyedéves adat még nem tartalmazza az amerikai élelmiszeripari Kraft Heinz eredményét, amelyben a Berkshire Hathaway holdingnak csaknem 10 milliárd dollár értékű részesedése van, mert a cég nem hozta nyilvánosságra negyedéves adatait.

A cég részvényeseinek hétvégi ülésén jelentették be, hogy a március végével zárult három hónapban a Berkshire Hathaway adózott nyeresége 21,7 milliárd dollár lett. Warren Buffett szerint egy éve csak az új amerikai számviteli szabályok miatt került 1,14 milliárd dollár mínuszba a vállalat.

A negyedéves részvényarányos eredmény 13 ezer 209 dollár lett a tavalyi első negyedévi részvényenként 692 dollár veszteség után.

A szakértők által inkább figyelemmel követett működési eredmény 5 százalékkal, 5,56 milliárd dollárra, részvényenként 3387 dollárra nőtt a tavalyi első negyedévi 5,29 milliárd dollárról, részvényenként 3214 dollárról.

Szakértők nagyobb, 3461 dolláros részvényarányos működési eredménnyel számoltak az idei első negyedévre.

A 88 éves Warren Buffett nevével fémjelzett társaságnak gyakorlatilag a világon mindenben van többségi vagy kisebbségi részesedése a biztosítástól a szállításig, a közművektől az energiatermelésen át a feldolgozóiparig, a pénzügyi és más szolgáltatásoktól a kiskereskedelemig.

Warren Buffett a világ harmadik leggazdagabb embere, vagyona mintegy 88 milliárd dollár.

(Képet készítette: Mark Hirschey - Work of Mark Hirschey, CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=25...)