Az elmúlt félév úgy fog bevonulni a történelembe, mint a nagy gyogyós mészárlás. 2010 októbere óta 25 százalékot esett a legnagyobb hazai gyógyszer papír, amelyről addig ódákat zengett a sajtó és a galaxis meghódításának vízióját látta.

Richter 60 perces:

alt

Szegény richter, amikor azt hinné, hogy levegőhöz jut, jön egy újabb adag beton, a piac nem kegyelmez. Ezzel a mai visszaöntéssel egy fordított füles csészét sikerült összehozni, aminek célára keres 36000-re mutat. Igazából már nem kérdés, hogy mikor éri el, hanem az, hogy ezután nyugalom következik e a piacon. Támasztalanság rossz állapot, de amíg nincs nyoma vételi erőnek legalább az órás charton, addig hagyjuk, hogy jó árasítsák a papírt. Felfele 39000 megerősített ellenállás, gyanum szerint később fordított fejváll nyakvonal lesz belőle, de erre még ráérünk...

Richter napi:

alt

Olyat kapott, hogy fal adta a másikat. Továbbra is az ékben van, ha kiesne belőle, akkor a begyorsuló szakasz következhet, ami az esés kifulladásához vezethet. Ezen az időtávon főleg nincs vételi jelzés, túladottság önmagában kevés.

Richter hetes:

alt

Annyit esett a részvény, hogy érdemes távolabbról is ránézni. ÚGy tűnik, hogy ez a 36k körüli érték lehet az esés célára és ezen az időtávon is igazolódhat a támasz találás. Ne felejtsük el, hogy ezen az értéket ilyen időtávon tágan kell értelmezni, mert egy 35500as heti zárót követő emelkedés is a támasz szintet igazolja. Jól látható, hogy 39k korábban milyen fontos szintet jelentett a papírnak, ha tartósan ez alatt marad, akkor véleményem szerint legjobb esetben is oldalazásra lesz ítélve a Richter. Azonban érdekes feltevés azt megemlíteni, hogy méghosszabb időtávon sikerült egy duplacsúcsot is összehozni, aminek nyakvonala a 2009-es mélypont.