A Rába Csoport közel 25 milliárd forintos konszolidált, csoportszintű árbevételt realizált 2018 első félévében, 13,2 százalékkal növelve értékesítését a bázisidőszakhoz viszonyítva. A társaság sikeres működését immár hagyományosan kiemelkedő készpénztermelése támogatta az idei év első hat hónapjában.

A Rába európai és tengerentúli kulcspiacain a várakozásoknak megfelelően jelentős – több szegmensben két számjegyű – növekedés volt megfigyelhető, ami igazolja a Rába stratégiai célkitűzéseit és ütem szerint megvalósuló modernizációs beruházásának fókuszpontjait.

A piacok élénkülését rugalmas működéssel követte le a társaság, megőrizve eredményességét 2018. I-II. negyedévében: csoportszintű operatív nyeresége meghaladta az egymilliárd forintot közel 5 százalékos emelkedés mellett. A Rába kiváló készpénztermelési hatékonyságát bizonyítja, hogy az alapanyagárak növekedése ellenére is 8,4 százalékos volt az EBITDA szintű eredményesség, a csoportszinten megtermelt EBITDA nyereség pedig kétmilliárd forintra rúgott. A vállalat mindhárom üzletága EBITDA és üzemi szinten is nyereséggel járult hozzá a kiváló gazdálkodási eredményekhez.

A Rába az idei év első hat hónapjában is megőrizte stabil likviditási pozícióját. A nettó hitelállomány szintje 2018 első félévében is az iparágban szokásos mérték alatt maradt. A nyereséges és hatékony operáció eredményeként a saját tőke mértéke 6,2 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

Rába csoport rövid eredménykimutatás (2018. I-II. név)

m HUF

2017

I-II. név

2018

I-II. név

Változás

2017

II. név

2018

II. név

Változás

Árbevétel

21 629

24 477

13,2%

11 104

12 107

9,0%

Bruttó eredmény

4 890

5 339

9,2%

2 571

2 551

-0,8%

Bruttó fedezet

22,6%

21,8%

-0,8%p

23,2%

21,1%

-2,1%p

EBITDA

1 990

2 060

3,5%

1 212

1 015

-16,3%

EBITDA szint

9,2%

8,4%

-0,8%p

10,9%

8,4%

-2,5%p

Üzemi eredmény

996

1 044

4,7%

732

494

-32,6%

Nettó pénzügyi eredmény

-44

-154

-245,9%

-49

-130

-166,9%

Teljes átfogó jövedelem

713

639

-10,4%

540

243

-55,0%

„A növekedést mutató piaci környezetben folyamatosan bővül a Rába értékesítése, ugyanakkor a termelékenységünkkel és a hatékonyságunkkal szemben támasztott követelményeknek is sikerrel felelünk meg stabil pénzügyi hátterünkkel és vevői igényekre szabott termelésünkkel. Stratégiai piacainkra koncentrálunk elsősorban, ám folyamatosan modernizálódó gyártási technológiánk és kapacitásaink további üzleti lehetőségek kiaknázását is lehetővé teszik.” – emelte ki Pintér István, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója.