A Telenor Magyarország a tavalyi negyedik negyedévben, 4,5 százalékkal több, 41,153 milliárd forint bevételt ért el az egy évvel korábbi 39,364 milliárd forinthoz képest.

A társaság szerdai közleménye szerint a növekedéshez a készülékértékesítésből és az összekapcsolási díjakból származó bevételek emelkedése járult hozzá.

A közlemény idézi Christopher Laska-t, a cég vezérigazgatóját, aki úgyvéli az ügyfélközpontúság és az innováció hajtotta és hajtja növekedésüket.

A tájékoztatás szerint a tőkeberuházások értéke - a frekvenciaengedélyeket nem számítva - 1 milliárd forinttal nőtt 2014 negyedik negyedévében.

A kártyás és a számlás szegmensre egyaránt jellemző növekedés eredményeként az előfizetések száma 22 ezerrel emelkedett a negyedév során, az időszak végére elérte a 3,482 millió ügyfelet.

Az egy előfizetésre jutó átlagos havi árbevétel összege az összekapcsolási, a forgalmi és az előfizetésekből származó árbevétel javulása nyomán 3413 forintról 3494 forintra emelkedett - írták.

A jelentés alapján ugyanakkor a cég kamat, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 9,834 milliárd forintra csökkent, az egy évvel korábbi 10,880 milliárd forinthoz képest. Ezzel összhangban a negyedik negyedévi EBIT is alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, amit az alacsonyabb EBITDA és az egyszeri tételek mellett a tavalyi frekvencia-beruházások miatti nagyobb értékcsökkenés indokol.

MTI