Ötmilliárd dolláros kínai hitellel "a zsebében" térhet haza Nicolás Maduro Moros venezuelai elnök, akinek pekingi látogatása idején tucatnyi gazdasági megállapodást írtak alá - jelentette a hétfői China Daily című angol nyelvű napilap.

A "szociális fejlesztésekre" fordítható ötmilliárdot az állami Kínai Fejlesztési Bank adja. Maduro, aki "remek hírként" értékelte a bejelentést, úgy fogalmazott, hogy ebből a pénzből lakóházakat, utakat építenek majd, befektetik a mezőgazdaságba, fejlesztik az elektromos hálózatot és az egészségügyet, az összegből a szállítás, a közlekedési ágazat és a bányaipar is részesedik, s tudományos-technikai fejlesztéseket is finanszírozni fognak belőle.

Az aláírt szerződések érintik az energiaipart, az oktatást, a mezőgazdaságot és az építőipart. Az egyiket közülük a nagy venezuelai olajvállalat, a Petroleo de Venezuela SA és a China Petrochemical Corp vezetői írták alá, s a latin-amerikai ország Junin 1 nevű olajmezejének fejlesztését szolgálja 1,4 milliárd dollár értékben. A kitermelés eléri majd napi 200 ezer hordót.

Egy másik dokumentum szerint a kínai Eximbank 390 millió dollár kölcsönnel kíván hozzájárulni a venezuelai állami petrolkémiai vállalat, a Pequiven kikötőépítéséhez.

Kína az idei év első négy hónapjában napi 626 ezer hordó olajat importált Venezuelából, a világ legnagyobb nyersolajtartalékkal rendelkező államából, s ez a mennyiség két éven belül elérheti az egymillió hordót. Kína teljes kőolajimportja tavaly napi szinten elérte a 5,1 millió hordót.

Kína Venezuela második legnagyobb kereskedelmi partnere, a kétoldalú forgalom tavaly elérte a 23 milliárd dollárt, míg 2000-ben mindössze 350 millió volt. Peking már több mint 36 milliárd dollár értékben nyújtott hitelt a latin-amerikai országnak, amelyekért Caracas többnyire olajjal fizet.

"Fő célom ezzel az úttal a stratégiai partnerség megszilárdítása és további megerősítése volt" - jelentette ki Maduro vasárnap a Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott találkozóján.

MTI