Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy lemond tisztségéről, miután ismeretessé vált, hogy az általa felügyelt titkosszolgálatnál törvénytelenségeket követtek el.

Előzőleg a keresztényszociális pártállású Juncker bő kétórás beszédet tartott a parlamentben, és azt hangoztatta, hogy nem követett el olyasmit, ami indokolná távozását a kormányfői székből. A beszéd után azonban a koalíciós partner szocialisták világossá tették, hogy a miniszterelnök nem győzte meg őket, így megvonják tőle bizalmukat.

Juncker ezután maga javasolta az előre hozott parlamenti választások megtartását. Közölte: csütörtökön tíz órára összehívja kormányát, és a kabinet ülése után benyújtja lemondását az államfői tisztséget betöltő Henrik nagyhercegnek.

MTI