A hosszú távú finanszírozást nyújtó pénzintézetek elnökei és felsővezetői pénteki párizsi találkozójukon megalapították a Hosszú Távú Befektetők Európai Szövetségét (ELTI), amelynek célja, hogy együttes erővel elősegítse a fenntarthatóbb, intelligensebb és inkluzívabb európai növekedést - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt., a szervezet egyik alapító tagja.

Az állami tulajdonú hitelintézet közleményében ismerteti: az ELTI megalapítására az európai napirenddel összhangban az Európai Tanács június 27-28-án tartott, az állam- és kormányfők által egy évvel ezelőtt elfogadott Növekedési és Munkahely-teremtési Paktum végrehajtását felülvizsgáló ülését követően került sor. Erre az időszakra esik az is, hogy az Európai Bizottság az európai gazdaság hosszú távú finanszírozásáról szóló zöld könyvről folytatott konzultáció eredményeit értékeli.

Az 1,5 trillió euró együttes mérlegfőösszeggel rendelkező ELTI célja, hogy ösztönözze a hosszú távú befektetéseket, szorosan igazodva az Európai Unió fenntartható növekedéssel és munkahelyteremtéssel kapcsolatos célkitűzéseihez és kezdeményezéseihez. Az ELTI céljai között szerepel továbbá a tagok közös érdekképviselete az EU intézményeinél, a tapasztalatcsere, illetve a tudományos kutatás támogatása.

A ELTI a tagok egyéni szabadságának tiszteletben tartása mellett fel kívánja vállalni a szóvivő szerepét tagjai és az uniós intézmények közötti párbeszédben, különösen az infrastruktúrába, a kis- és középvállalkozásokba, valamint innovációs és energetikai projektekbe történő tőkebefektetések ösztönzését szolgáló új, a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló pénzügyi eszközök - a Többéves Pénzügyi Keret (MFF) hatályán belüli megvalósítása - témakörében.

Az ELTI célja, hogy minden uniós tagállamból legalább egy tagja legyen, valamint nyitott arra, hogy az EU, illetve a tagjelölt országok valamennyi hosszú távú finanszírozást nyújtó és az ELTI alapszabályaiban foglalt feltételeknek megfelelő pénzügyi intézményével szövetségre lépjen. A szövetség központja Brüsszelben található.

Nemzetközi nonprofit szövetségként az ELTI hivatalosan is szerepelni fog az európai intézmények átláthatósági nyilvántartásaiban, és ezáltal egyértelműen a hosszú távú befektetésről folyó európai párbeszéd egyik kulcsszereplője lesz. Az ELTI tevékenysége megegyezik majd a Hosszú Távú Befektetők Klubjának globális tevékenységével (LTIC) - írja közleményében az MFB.

Az ELTI alapító tagjai (a zárójelben feltüntetett adatok az eszközértéket jelölik): Bulgária: Bolgár Fejlesztési Bank, BFB (0,850 milliárd euró), Horvátország: Hrvatska Banka za Obnovu i Razvitak, HBOR (3 milliárd euró), Cseh Köztársaság: Ceskomoravska Zarucni a Rozvojova Banka, CMZRB (0,430 milliárd euró), Franciaország: Caisse des Dépôts, CDC (287 milliárd euró), Görögország: Görög Nemzeti Bank, GNB (140 milliárd euró), Magyarország: MFB Magyar Fejlesztési Bank, MFB (4,7 milliárd euró), Olaszország: Cassa Depositi e Prestiti, CDP (300 milliárd euró), Lettország: Lett Jelzálogbank (0,97 milliárd euró), Málta: Bank of Valletta, BOV (7 milliárd euró), Lengyelország: Bank Gospodarstwa Krajowego, BGK (11,5 milliárd euró), Portugália: Banco Portugues do Investimento, BPI (43 milliárd euró), Szlovénia: Slovenska Izvozna In Razvojna Banka, SID (4,7 milliárd euró), Spanyolország: Instituto de Crédito Oficial, ICO (115 milliárd euró), Svédország: Svéd Exporthitel Társaság (AB Svensk Exportkredit), SEK (36 milliárd euró), Törökország: Turkije Sinai Kalkinma Bankasi A.S., TSKB (4,3 milliárd euró), Európai Beruházási Bank, EBB (508 milliárd euró).

MTI