A féléves záró beállítást követően az első két kereskedési napon nem sok örömöt láttunk a hazai piac mozgásában.

BUX1312:

alt

Tisztán kivehető az esés során kialakult elliott hullám, aminek várhatóan ötödik fázisával teljesedhet ki a korrekció a nyár folyamán. A határidő jelenleg 19180 és 18680-as sávban mozog, ezért 19k felett érdemes shortot keresni. Nincs likviditás, ezért talán a legbölcsebb döntés ha nem vagy csak kis pozíciókat nyitunk.

MOL:

alt

Már vissza is adta a hóvégi szép index beállítást és ismét kiesett az emelkedő trendcsatornájából. 17350 megerősített ellenállás, támasz pedig a fibonacci szint adja nagyobb szórás mellett. Forgalom itt már nem tudott visszaesni, de jelenleg nem indokolt a kereskedés vele.

MTEL:

alt

Szépen visszatesztelte korábbi aljat, de továbbra is harmatgyenge a papír. Úgy tűnik, hogy ez a nyár se az mtel virágzásáról fog szólni. Támasz a mélypont, ellenállás 345

OTP:

alt

Korábbi célárat elérte és visszatesztelte a letörési szintet, ahonnét ismét lefordult. Itt is következhet az utolsó elliott hullám, aminek célárát még korai volna megfogalmazni. Itt is legyünk türelmesek, hogy a piac mutasson valami beszállót nekünk.

Sok sikert!