Bezárás helyett ideiglenesen kormánybiztosra bízta az olasz kormány kedden az Ilva dél-olasz acélgyárat, amelyet az ügyészség súlyos környezetszennyezéssel vádol.

A kormánybejelentés szerint akár 36 hónapig is eltarthat, amíg Enrico Bondi kormánybiztos teljesíti a feladatát: a tarantói Ilva termelésének fenntartását egyezteti a környezetvédelmi előírásokkal. A kormánybiztos munkáját az olasz környezetvédelmi minisztérium által kinevezett öt szakértő segíti.

A már több olasz vállalatnál kormánybiztosként dolgozott Bondi nem először próbálkozik az Ilvával. Idén már a gyár ügyvezető igazgatójának nevezték ki, de ötven nap után lemondott.

Az olasz kormány két éve keres megoldást az Európa legnagyobb acélgyáraként ismert Ilva sorsára. Az 1965-ben alapított tarantói gyár több mint 11 ezer embernek ad munkát Olaszország egyik legszegényebb térségében, és további öt olaszországi üzemet működtet. A tarantói gyár évente közel 9 millió tonna acélt gyárt, egy részét az olaszországi iparnak. A vállalkozás 1995 óta a Riva család tulajdona.

Az olasz ügyészség tavaly tömeges katasztrófaokozás és környezetszennyezés miatt vizsgálatot indított az Ilvával szemben, amely az ügyészség szerint a biztonsági intézkedések semmibe vételével az utóbbi hét évben több mint 11 ezer ember megbetegedését és halálát okozta Taranto térségében.

Az ügyészség a gyár azonnali lefoglalását és bezárását szorgalmazta, ez azonban évi 7,7 milliárd eurós veszteséget jelentett volna. A kormány a kormánybiztos kirendelése mellett döntött a Riva család részvényeinek befagyasztásáról is.

MTI