Messze nem akkora lelkesedéssel emelkedett a BÉT az elmúlt hetekben, mint a külföld, de ezzel együtt is lehetett banki kamatnál magasabb hozamot elérni.

BUX1312:

alt18250-es támasz sikeresen ktiartott ahonnét meredek emelkedésbe kezdett a piac a sáv tetejét jelentő 18900-ig. Jól látszik, hogy 18500-as ellenállásnál erőteljesen rántották meg a határidőt, hogy beindítsák az SC-t. Ha kitörést várunk tovább fel, akkor hasonló gyertyára számíthatunk 19000 körül is, csak magasabb forgalommal.

Ebben egyelőre Én nem hiszek, mert MOL nélkül nem számíthatunk határidőben nagy csodára. Várhatóan korrekció kezdődik, támasz 18500. Ha mégis kitörne a piac felfele, akkor érdemes lesz longot nyitni.

MOL:

alt

Egyelőre ellenállásnál van, ezért kivárni érdemes. Ha sikerülne 16500 áttörése, akkor fordulat következhet be a piacán, de addig továbbra is szenved a papír. Egyelőre hanyagolandó.

MTEL:

alt

Ismét Telekom lett a blue chipek fekete báránya, ahogy a tavalyi év második felében is. Rengeteg kiszálló volt már osztalék előtt is, de tegnapi kereskedés során tovább likvidálták a papírokat. Abban lehet reménykedni, hogy az utolsó fél millió darabot szórták ki zárásban, bár szerintem még folytatódhat az eladás, de kisebb elánnal, mint a tavalyi szelvényvágás után. Hosszú nyár kedődhet meg a piacán, nagy mozgásokat a héten letudja a papír, utána oldalazásba válthat szokása szerint.

OTP:

alt

Közeledik a célár, amit a 4650-es kitörésből számoltam, de már így is elégedettek lehetünk. A BÉT utolsó reménye ez a papír, mert rajta kívül teljes KO a piac. 4900 felett kiszállók nagyot nem hibázhatnak, mert 15% emelkedés után nagy csodára nyáron már nem számítok.A részvény túlvett, tegyük el a hasznot egyelőre. Két fontos szint 4650 és 4950.

Richter:

alt

Az előző elemzésemben reméltek szerint gyorsan visszamászott 33200 fölé és azóta csendes emelkedésbe váltott a részvény. Optimisták csak 35500 felett lehetünk, addig ez a két szélső érték között mozghat a papír.

Sok sikert!