Megalakították budapesti székhellyel, Nemzeti-MAL-A Alumíniumtermelő Zrt. néven az új állami tulajdonú timföldgyárat.

A társaságot ötmillió forint jegyzett tőkével március végén jegyezték be a cégjegyzékbe, fő tevékenysége az alumíniumgyártás. A vezérigazgató Eiterer Antal, a tulajdonosi jogokat egyedüli részvényesként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja.

Az ajkai timföldgyár felszámolását február 27-én rendelte el a Veszprémi Törvényszék egy hitelező kérelmére. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleményben tudatta, hogy a cég irányítását a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. állami vagyonfelügyelője vette át. "Az azonnali és határozott kormányzati beavatkozással biztosítható a gyártáshoz szükséges ingatlanok és eszközök megtartása annak érdekében, hogy a termelés tovább folytatható legyen egy új, követelésektől mentes vállalatban" - hangsúlyozta az NFM.

Hegmanné Nemes Sára, az NFM vagyonpolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek akkor elmondta, hogy a felszámolás során létrejön egy új, állami cég, amely átveszi a gyárat az eszközökkel és a dolgozókkal együtt.

A vállalatot az eljárásban május végéig fizetési moratórium illeti meg, beszállítói nem függeszthetik fel folyamatos ellátását. A termelés a felszámolási eljárás alatt zökkenőmentes, a munkahelyek megmaradnak.

MTI