Bizonyítottság hiányában felmentette a milliárdos áfa-csalás miatt indult Eclipse-ügy mind a 12 vádlottját a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
A vád szerint a 2003-ban alapított Eclipse Zrt. a gépkocsik eredetiségvizsgálata, a biometrikus útlevelek és más projektek kapcsán 2004 után jelentős informatikai jellegű állami megbízásokat nyert el. A cég vezetői 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen továbbutalták és készpénzben felvették. Így a vád szerint több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse.
Az eljárás több gyanúsítottja előzetes letartóztatásban volt 2010 márciusától novemberéig. Az eljárás során minden vádlott tagadta bűnösségét, védőik az előző tárgyaláson perbeszédeikben felmentést kértek, az ügyészség ugyanakkor többeknek letöltendő szabadságvesztést indítványozott. A keddi felmentő ítélet szerint az ügyészségnek nem sikerült bizonyítania a vádakat.
Szóbeli indoklásában a bíró kiemelte: a bíróságnak nem feladata a vádat alátámasztó bizonyítékok felkutatása. Minden, az ügyészség által beszerezni indítványozott bizonyítékot megvizsgáltak, de ez nem volt elegendő a bűnösség kimondásához. Az például, hogy egy cég alvállalkozókat foglalkoztat, önmagában nem megkérdőjelezhető. A Zömök biztonságtechnikai cég, illetve vezetője P. László hozzáértése sem kérdőjelezhető meg, a negyedrendű vádlott kimagasló számítástechnikai ismeretekkel rendelkezik - fűzte hozzá a bíró.
Az eljárás során korábban az egyik vádlott arról beszélt: megbízójuk volt többek között a Nemzeti Közlekedési Hatóság, valamint a Belügyminisztérium Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, a cégnél minősített adatokat, szolgálati és államtitkokat is kezeltek. Nem mindig volt elegendő a cég kapacitása, ezért vontak be alvállalkozókat, például a P. László vezette Zömök Kft.-t, ugyanis a vezetőnek komoly közigazgatási informatikai ismeretei voltak.
Az eredetiségvizsgálat új rendszere a legutóbbi kormányváltás előtt nem sokkal, 2010. április 1-jén lépett működésbe. Az Eclipse Zrt. 2009. december 31-én hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárás során nyert el nettó 4 milliárd 950 millió forintot a rendszer módosítására és üzemeltetésére. A korábban ezzel foglalkozó cégek szerint azért, mert a kormány 2009. december 22-én egyeztetések nélkül rendeletben felmondta 2011 januárjáig szóló szerződésüket. Az érintett vállalkozások 2010 januárjában feljelentést tettek, az ügyészség nyomozást rendelt el, és 2010 márciusában az Eclipse vezetőit őrizetbe vették.
A vád bűnszervezetben elkövetett csalás, melyért a törvény szerint akár 16 éves szabadságvesztés is kiszabható.
P. László a volt titkosszolgálati vezetők, Galambos Lajos és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatói és Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere ellen kémkedés vádjával zajló ügy egyik vádlottja.
Az Eclipse-szel fenntartott kapcsolat miatt kellett távoznia 2011 nyarán a jelenlegi kormány egyik helyettes belügyi államtitkárának, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanú szerint Eiselt György 2009-ben, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főigazgatójaként luxusautót kapott használatra a cégtől, amely néhány hónap múlva megnyerte az eredetiségvizsgálati pályázatot. Eiselt tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, de lemondott helyettes államtitkári megbízatásáról.
MTI
Legutóbbi hozzászólások
Re: nincs cím
#587095 Palimadár Előzmény: #586726itt van a kutya elásva...
Nem volt itt semmi csalá…
#586726 FornitNem volt itt semmi csalás....
"Pintér Sándor lánya, Pintér Hajnalka is az Eclipse projektvezetőjkeként dolgozott. Az Eclipse ezen kívül helyiséget bérelt Pintér Sándor korábbi cége a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) Zrt. Angol utcai bázisán."
Re: nincs cím
#586720 joepappa Előzmény: #586707Szakember annyi pénzért nem dolgozik mint amit arrafelé fizetésként mérnek.
Re: nincs cím
#586708 Primo Előzmény: #586707Talán majd a másodfok elítéli őket!
Re: nincs cím
#586707 prfecó Előzmény: #586704Talán szakembereket kellene alkalmazni az Ügyészségnél.
Politikai nyomás alapján hiába indítanak pereket , ha politikai alapon kinevezett niemandok próbálnak a Bíróságon a raffinált fehérgalléros bűnözőket elítéltetni.
Ezért a PSZÁF tudja saját tehetetlenségét nem is próbál eljárni a tolvaj részvény tulajdonosaival szemben.
ez is szomorú történet l…
#586704 Kisshercegez is szomorú történet lett... :(