A Magyar Posta kézbesítői olvassák le januártól az Elmű-Émász csoporthoz tartozó villanyórákat, a cégek kedden írták alá az erre vonatkozó együttműködési szerződést.

A Magyar Posta honlapján közzétett közlemény szerint az együttműködés több szempontból is előnyös a felek számára, hiszen a Magyar Posta a leolvasási tevékenységgel bővíteni tudja szolgáltatásainak körét, az Elmű-Émász pedig a postában olyan partnerre talált, amelyik élvezi a lakosság bizalmát, és jelentős helyismerettel, megbízható logisztikai hálózattal rendelkezik.

A tendergyőztes posta a ciklikus leolvasást végzi majd az Elmű-Émász szolgáltatási területén havi és éves rendszerességgel, a mérőórák leolvasási sorrendjét az áramszolgáltató számlázási rendszerében rögzített leolvasási egységek határozzák meg.

Molnár Róbert, a Magyar Posta levél- és csomagüzletág-vezetője a közlemény szerint stratégiai jelentőségűnek nevezte az együttműködést, és elmondta: a posta komoly versenyben nyert. A társaság kézbesítői kapacitását használja ki, de szükséges a résztvevők képzése és egy informatikai beruházás is, amely lehetővé teszi a mobilkészülékkel történő leolvasást és az óraállás fényképezéssel történő rögzítését is.

A leolvasások száma milliós nagyságrendű, és a későbbiekben a lakosság számára az elektronikus számlázás és nyilvántartás rendszerének bevezetését is szolgálhatja - ismerteti a közlemény. Apáti-Tóth Kata, a posta szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a kézbesítők ezért a tevékenységért plusz juttatást kapnak. Mint Geszti László, a Magyar Posta vezérigazgatója novemberben egy sajtótájékoztatón elmondta, a társaság hatékonyságjavítással és új termékekkel készül a jövő évben induló postai liberalizációra.

A posta nemrég a Mollal arról állapodott meg, hogy PostaPontokat alakítanak ki 55 Mol töltőállomáson, ahol a csomagküldemények átvételére lesz lehetőség. A posta logisztikai partnereivel - köztük több webáruházzal - megegyezett a kézbesítési helyek bővítéséről.

MTI