A Getronics Magyarország Kft. nyerte az e-útdíj tendert - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szombaton.
A társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson a Getronics Magyarország Kft. nyújtotta be a legjobb ajánlatot. A Getronics nettó 34,89 milliárd forintos áron vállalja a feladat elvégzését. A szerződéskötésre várhatóan december 27-én kerül sor. A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer tervezett indulási időpontja 2013. július 1.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szeptember végén hirdetmény közzétételével induló, gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer hazai kiépítésére. A társaság az erre jelentkező cégek, illetve konzorciumok közül - a részvételi felhívásban megfogalmazott feltételeket figyelembe véve - november elején négyet kért fel ajánlattételre.
Az indulókkal folytatott kétfordulós tárgyalássorozatot követően a Getronics Magyarország Kft. végső ajánlata tartalmazta a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást. A nyertes pályázó 34,89 milliárd forintért vállalta a rendszer teljes körű megvalósítását, amely technológiai megoldását tekintve a műholdas nyomkövetésre (GNSS/GPS) fog épülni.
A részletes tervek kidolgozását követően a rendszer kiépítése már kora tavasszal megkezdődik. A tervezett menetrend szerint a megvalósítás mérföldkövének számít a felhasználók (vagyis a fuvarozók) jövő év májusában induló előregisztrációja is, az új ügyfélszolgálati irodák és értékesítő pontok megnyitása, valamint a tesztüzem június eleji startja. A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer tervezett indulási időpontja 2013. július 1.
Az autópálya-kezelő közleménye szerint az eljárás fontos fejleménye volt, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) december 13-án hozott határozatában elutasította az ajánlattevők között szereplő osztrák Kapsch Trafficom AG és a Kapsch Telematic Services Telematikai Szolgáltató közös jogorvoslati kérelmét. A két cég ebben amellett érvelt, hogy a szintén induló China International Telecommunication Construction Corporation részvételi jelentkezése érvénytelen volt.
Korábban a CAMPO Consulting Hungaria Zrt. és a szlovák Towercom Infrastructure is jogorvoslati kérelemmel fordult a KDB-hez, de a testület ezek egyikét sem találta megalapozottnak, így jelenleg nincs ismert akadálya az eljárás sikeres lezárásának - olvasható az Állami Autópálya Kezelő Zrt. közleményében.
MTI
Legutóbbi hozzászólások
Re: nincs cím
#634958 Előzmény: #601986És meg is csinálták.
Az, hogy hogyan fog működni a gyakorlatban, az majd kiderül, az viszont már most bizonyos, hogy azoknak biztosan nem volt igazuk, akik szerint lehetetlen egy ilyen rendszert ennyi idő alatt kiépíteni.
Arról pedig, hogy az első nap milyen nyűgös szokott lenni, itt van pont egy másik példa:
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-571449
"A Magyar Posta elektronikus csomagfelvétele hétfőn a délelőtti órákban műszaki okok miatt akadozott, a csomagfelvétel kézi rögzítéssel történt, a hibát délre már elhárították - közölte Apáti-Tóth Kata, a társaság szóvivője hétfőn.
Az MTI annak kapcsán kereste meg a Magyar Postát, hogy az Index hírportál hétfői írása szerint üzembe állították a posta új, intelligens csomagfelvételi rendszerét, ám a számítógépes rendszer lefagyott, emiatt 8 órától nem lehetett csomagot feladni a postákon."
Nem lennék még azon sem teljesen meglepődve, ha kiderülne, hogy a két esetnek van valamicske köze is egymáshoz.
Re: nincs cím
#602281 Kissherceg Előzmény: #602168erre se volt semmi szükség
Hogy is szokták a "klass…
#602263Hogy is szokták a "klasszikusok" írni? Azt hittem, ez itt a Getronics Magyarország nyerte az e-útdíjtendert topic...
Re: nincs cím
#602168 Wall street Előzmény: #601998Hát jah... könnyebb a másikat ócsárolni, meg itt zsörtölődni, mint belátni a tévedésünket és hogy a másiknak van igaza... Én alapból nem venném a számra a Spadet , mert okos értelmes , művelt és nagyon JÓ ember, és ki kell ábrándítsalak Te fényévekre vagy tőle és konvergálsz a nullához... És a szar ember kifejezést meg osztogasd magadnak... ezzel is csak magad minősíted és jellemzed a Spade meg nem használt rád ilyen jelzőket... ebből is látszik hogy sokkal különb mint te...
És különben is : Si tacuisses philosphus mansisses !
Re: nincs cím
#602099 Kissherceg Előzmény: #602080nem öreg katona effektus, de fel kellene nőni....
No elég az offból.
Re: nincs cím
#602080 Palimadár Előzmény: #602070Ja, öregkatona effektus? Na, viszlát!
Re: nincs cím
#602070 Kissherceg Előzmény: #602066előbb reggelt, mint Te és remélem, hogy felnőttetek :)
Re: nincs cím
#602066 Palimadár Előzmény: #602050És? Miért kell hagynod, hogy állandóan a nicket cseszegesse ez a hülyegyerek?
Re: nincs cím
#602050 Kissherceg Előzmény: #602041http://www.stocklandyard.hu/blog/show/2513
Re: nincs cím
#602041 Palimadár Előzmény: #601999akkor dobd ki ezt a hülyegyereket, aki a nicket cseszegeti.