A november végi elemzésem óta letörte a korábbi mélypontját a papír és már csak Forintokra van a történelmi minimumtól.

alt

A korábbi elemzésben említett 315-ös szint ezen a grafikonon már jól látható. Visszatesztelheti a korábbi mélypontot, azonban erre játszani csak szűk stoppal érdemes, bár Én nem erőltetném a pozíciónyitást. Várhatóan majd lesz ennek az esési szakasznak is a végén drámai mértékű elmozdulás, azonban erre csak jövő évben számítok. Idei évre a részvény szerintem felejtős.

Sok sikert