Nagy csattanóval ért véget november, mert záró szakaszban hatalmas kötések voltak az összes fontos papírban. Következhet a csendesebb december, hátha már a Mikulás is egy kis pénzt hoz.

BUX1212:

alt

A csökkent kamattartalom miatt gyakorlatilag visszatesztelésre került a 18400-as fibo szint, mert emlékeim szerint, amikor lefele araszoltunk még bőven 200 felett volt a kt. Ezzel együtt a kulcsszint 17900 lesz lefele, aminek idén már tartani kellen, ha szép Karácsonyt szeretnének a spekulánsoknak. December hónapban nehéz kereskedni, mert nagyon illikvid a piac, ezért tényleg csak azok számára érdemes, akik figyelni tudják a piacot napközben is. Kt széles skálán mozoghat, ezért a két fontos szint 18400 és 17900, jelenleg éppen félúton vagyunk.

MOL:

alt

Egészen a fontos ellenállásig korrekciózott fel a papír, amiről ismét lefordult. Ha 50-es mozgó felett tud maradni, akkor számíthatunk, hogy sikerül majd áttörni ezt a szintet. Idei évre nem látok esélyt jelentős elmozdulásra, de ezzel együtt lehet próbálkozni. Fontos szintek 18100 és 17550.

MTEL:

alt

Kimaradt a hóvégi mókából, ami újabb szög a telekom árfolyamába. Lehangolóan néz ki továbbra is, ahogy ezt a rengeteg piros szín is mutatja a grafikonon. Nem volna meglepő, ha még idén új mélypontra ütnék, de amíg a korábbi mélypont tart lehet spekulálni és aljvadászatot tartani. Ellenállás 50MA.

OTP:

alt

Pénteken kitörés, majd zárásra célár elérése. Teljesült a várt korrekció, fontos volna, hogy 3950-es szint idén már ne sérüljön. Itt is leginkább sávozásra számítok decemberben. Fibonacci szintek jól működtek, így érdemes azokra figyelni és pozíciót nyitni.

Richter:

alt

Rekord forgalom volt pénteken és a legfontosabb, hogy a 35000-es kulcsszint nem sérült. Hétfőn visszatesztelte a 37000-es fibonacci értéket, de lefordult róla így következhet egy magasabb mélypont kialakítása. Jó volna ha mindezt 36000 felett tenné.

Sok sikert!