Hosszú idő után visszacsorgott a korábbi céláramhoz - minimumához -, ezért érdemes újra számításba venni a lehetőségeket.

alt

Tavaly szeptemberben került először említésre a letörésből számított célárként a 420-as szint, Az azóta eltelt bő egy évben a célár is teljesült, majd a letörési szint is visszatesztelésre került. Ezzel együtt a papír nem volt képes lábra állni és ismét a mélypont körül van az árfolyam. Fontos, hogy ha törik ez a szint további jelentős esésre lehet számítani és mindenkori mélypont (380) alá mehet az árfolyam. A célár pedig nagyjából 315 köré adódik, ami 25 százalékos esést vetít elő a következő hónapokra. A papír teljesen elveszítette korábbi "fényét", az otp viselkedését már egyáltalán nem követi árfolyam.

Havi:

alt

2003-as tőzsde bevezetés szintjére esett vissza az árfolyam. Mondanám, hogy tragikus... azonban látjátok, hogy ilyen extrémitás is előfordulhat egy komoly cég esetén is. Ez nem ZS kategória...