Növekedésbarát adórendszer létrehozását javasolja az Európai Bizottság az uniós tagországoknak szerdán közzétett 2013-as úgynevezett éves növekedési jelentésében, amellyel kezdetét vette a következő Európai Szemeszter.

A bizottság azt javasolja, hogy a munkát terhelő adóktól a fogyasztást és az ingatlant sújtó adók felé mozduljanak el a tagállamok, valamint az adókulcsok emelése helyett az adóalapot igyekezzenek szélesíteni.

A brüsszeli testület gazdasági tanulmányokra hivatkozik, amelyek szerint a jövedelemre és a munkára kivetett adók torzító hatása jelentősebb, mint például a környezetszennyezést vagy a fogyasztást sújtó adóké, amelyeket a bizottság "növekedésbarátabbnak" tart. A testület különösen az alacsony jövedelműeket sújtó adóterhek mérséklését javasolja. A testület szerint ez igazságosabb adóztatáshoz vezet, emellett pedig a munkavállalókat munkára, a munkáltatókat pedig a foglalkoztatás növelésére ösztönzi. A bizottság azt is megállapítja, hogy a munkát sújtó adók szintje továbbra is magas.

A brüsszeli testület jelentésében éppen ezért a környezetkárosításra, környezetterhelésre kivetett adók növelését, az adóbeszedés hatékonyságának javítását irányozza elő a tagállamok számára.

Az Európai Bizottság arra is rámutat, hogy az adókulcsok emelése nem az egyetlen módja a bevételek növelésének: a testület szerint a kedvezmények és mentességek körének csökkentésével adókulcsemelés nélkül érhető el bevételnövekedés. A különféle kedvezmények és adómentességek a bizottság szerint nem csak csökkentik az állami bevételeket, hanem bonyolulttá is teszik az adórendszereket.

"A tagállamoknak két elvet kellene szem előtt tartaniuk: a versenyképességet és az igazságosságot. Minden adópolitikának erre a két sarokkőre kellene épülnie, mert a téves közvélekedés ellenére az igazságos és a versenyképes adóztatás nem zárja ki egymást, sőt egy jól kialakított adórendszerben ez a két elv kiegészíti és erősíti egymást" - vélekedett a jelentés ismertetésekor Algirdas Semeta, az Európai Bizottság adóügyekért felelős tagja.

Az adórendszerek sajátosságainak elemzésén kívül és a közterhek rendszerének átalakítására vonatkozó javaslatok mellett az Európai Bizottság 2013-ra vonatkozó éves növekedési jelentése megállapítja, hogy a tavaly lefektetett öt gazdaságpolitikai cél idén is változatlanul érvényes. A bizottság szerint nincs univerzális "varázsszer", ezért minden tagállamnak a maga sajátos helyzetére vonatkozó, differenciált növekedésösztönző fiskális konszolidációt kell végrehajtania, helyre kell állítani a normális hitelezést a gazdaságban, támogatnia kell a növekedést és versenyképességet, le kell küzdenie a munkanélküliséget és a válság szociális hatásait, továbbá korszerűsítenie kell az államigazgatást.

"Európai szemeszter" alatt azt az egyeztetési folyamatot értik, amely - tekintettel a válságra - az egyes tagállami gazdaság- és pénzügyi politikák korábbinál szorosabb összehangolását jelenti az év első felében.

MTI