A Magyarország által az elmúlt hetekben bejelentett több gazdasági intézkedés nem fenntartható jellegű, és nem segíti a növekedést - tartalmazza a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a Wall Street Journal című lapnak hétfőn emailben küldött közleménye.
A lap azt követően kereste meg a valutaalapot, hogy a magyar kormány néhány héten belül a harmadik megszorító csomagját ismertette - közölte a Dow Jones. Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti irodájának vezetője közölte: "mint korábban kifejtettük, a költségvetési kiigazításhoz jobban kiegyensúlyozott konszolidációra van szükség, az ad-hoc intézkedések helyett".
A közlemény szerint a magyar kormánynak kiegyensúlyozottabb intézkedéseket kell bevezetnie, amelyek "fenntartható módon csökkentik a költségvetési hiányt, és szerkezeti reformokkal kombinálva a gazdaság egészére kiterjedő növekedést tesznek lehetővé".
MTI
Legutóbbi hozzászólások
Re: nincs cím
#592737 banyaiz Előzmény: #592727Persze, hogy örül, hiszen bejönni látszik a taktika kihúzni addig imf nélkül míg a külső környezet végre javulgat , és ne legyen szükség az Imf-re. Ez volt a politikai cél aminek sok gazdasági lépést alárendeltek, jelenleg úgy néz ki tartható 2014-es választásokig.
Kb ennek örülhet (amíg meg nem látja 2014-es a választási eredményeket) másnak nem nagyon.
Kár volt ezt az IMF tárgyaló feladatot elvállalni , hálátlan meló, nehéz anélkül kijönni belőle, hogy iszonyat nagy butaságokat ne kelljen hetente beszélnie. Ami kissé megalázó vsz , de jól bírja . Végülis aki kurvának áll az ne sírjon , ha ...........:)
Re: nincs cím
#592727 taresz Előzmény: #592723http://www.origo.hu/gazdasag/20130128-orul-az-imfjelentesnek-varga-mihaly.html
Re: nincs cím
#592723 banyaiz Előzmény: #575551De rég IMF-eztem már egy jót, szinte hiányzott. :)
http://www.portfolio.hu/gazdasag/itt_az_imf_varva_vart_jelentese_magyarorszagrol_3.178914.html
Nem vszínű csont nélkül kiengednek a túlzott alól minket idén. Vagyis esélyes első félévben egy új pekidzs, de ne szaladjunk ennyire előre meg kell várni milyen első negyedéves számaink lesznek.
Maga az Imf megállapodás messzebb van mint a tárgyalások megkezdése előtt (ami szomorú, de nem meglepő).
Re: nincs cím
#575551 prospero Előzmény: #575535"Bármilyen hihetetlen, az IMF nem sz**ni akarja a görögöket, hanem azt akarja, hogy eljöjjön az az idő, minél hamarabb, amikor kikerülnek az adósrabszolgaságból."
És mi ennek a haszna? Egy gyalogáldozattal kivéreztetni a királynőt azaz Németországot.
Ami egyebekben Európa legnagyobb gazdaságát és ezzel együtt az EU-t a tönk szélére sodorná.
Sakk-matt.
Re: nincs cím
#575550 prospero Előzmény: #575539Amely célokkal az ország fele jelenleg kb. messzemenően egyetért. Mármint azzal, hogy ne legyen többé szoci kormányzat.
Re: nincs cím
#575539 banyaiz Előzmény: #575516Csak idéztem, stílust lehet vitatni, a tartalmát nehezen.
de a lényeg benne volt, hogy mik a célok , és annak van alárendelve sok minden, pl a háború a sok gonosz intézménnyel egyebek. :)
Re: nincs cím
#575538 Előzmény: #575535"Az IMF azt szeretné elérni, ha az EU elengedné a görögök adósságának egy részét, "
És tessék mondani, Magyarországnak miért akarja növelni az adósságát?
Re: nincs cím
#575537 Dr. ursi Előzmény: #575535te meg vedd észre, hogy pont az adósság elengedés lenne a baj.
Re: nincs cím
#575535 xmann Előzmény: #575523Mielőtt ismét szapulni kezditek az IMF-et, elolvastátok, hogy miről szól a vita egyáltlán?????
Az IMF azt szeretné elérni, ha az EU elengedné a görögök adósságának egy részét, mert azt mondják hogy nem tudja egyébként Görögország visszafizetni azt. Bármilyen hihetetlen, az IMF nem sz**ni akarja a görögöket, hanem azt akarja, hogy eljöjjön az az idő, minél hamarabb, amikor kikerülnek az adósrabszolgaságból.
Az európaiak is tudják hogy a görögök nem tudják visszafizetni a pénzt, de opoortunista, politikai megfontolások alapján nem hajlandóak beleegyezni az adósságcsökkentésbe, mert akkor a szavazóik s***be rúgnák őket. Inkább tartsuk a görögöket lélegeztetőgépen minél tovább, legalább a következő választásokig - ez az ő hozzáállásuk. Végtelenül cinikus és politikus hozzáállás.
Hazudnak mint minden politikus.
Ja és a csattanó meg ugye az hogy inkább leviszik nullára a kamatot a görögöknél, ami ugyanúgy szívás a saját szavazóiknak, hiszen ők, különösen a perifériások elég magas kamaton tudnak csak pénzt bevonni, tehát szubvencionálják a görögöket, de ezt a birka szavazóik nem vestzik észre és tapsolnak nekik mint a hülyék, hogy így kell bizony, keményen odamondani a gonosz ájemefnek.
Re: nincs cím
#575532 Dr. ursi Előzmény: #575530meg fognak egyezni.
olyan ez amikor össze kell kapaszkodni.
usa szokásosat játszotta el: oszd meg és uralkodj.
egy út van: ekb-nak el kell játszani, amit a fed.
ennyi.
ha ehhez bármit módosítani kell hát majd módosítanak.
ha el kell küldeni imf-es máriót, hát elküldik.
kölcsönösen le fog mondani minden ország bármiféle kompenzációról, mert megértik h MOST össze kell kapaszkodni.
de a görögöknek kőkemény ellenőrzés kell az újraépítésben.