A Bricostore barkácslánc december 31-ével kivonul Magyarországról - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek, hozzátéve, hogy emiatt legalább ezren veszíthetik el munkahelyüket.
Sáling József jelezte, hogy szerdán kereste meg őket a francia tulajdonú áruházlánc vezetősége az üzletek bezárásának hírével. Hozzátette: a korábbi tervek szerint már november végén bezártak volna a Bricostore üzletek, de a dátumot kitolták az év végéig.
A Bricostore honlapján elérhető információk szerint a magyarországi BricoStore cégcsoport tulajdonosai a francia Bricostore Holding S.A.S.
A vállalat 1997-ben telepedett meg Magyarországon, jelenleg kilenc áruházat működtet Törökbálinton, Győrben, Budakalászon, Fóton, Soroksáron, Székesfehérváron, Csömörön, Szekszárdon, valamint Miskolcon. A cég miskolci áruháza 2007 decemberében nyílt, azóta nem nyitott új áruházat Magyarországon a Bricostore. Az MTI csütörtökön nem érte el a Bricostore Hungária Barkácsáruház Kereskedelmi Kft. ügyvezetőjét.
A céginformációs adatok szerint a kft. vesztesége 2009 óta folyamatosan nőtt: 2009-ben több mint 740 millió, a következő évben 1,6 milliárd, majd 2011-ben már csaknem 2,2 milliárd forintos mínuszt könyvelt el.
A Bricostore Hungária Barkácsáruház Kereskedelmi Kft. a céginfó adatai szerint 670 munkavállalót foglalkoztat. A Bricostore, honlapja szerint további két céggel, a Bricostore Hungária Beszerzési Kft.-vel. és a Bricostore Hungária Ingatlan Kft.-vel van jelen Magyarországon.
MTI
Legutóbbi hozzászólások
http://www.portfolio.hu…
#577317http://www.portfolio.hu/vallalatok/kkv/a_magyar_ceg_ajanlatat_visszadobta_a_bricostore.176256.html
lehet menni sorba állni,…
#576811 hosszhuszárlehet menni sorba állni,,, 20-70% kedvesség...
[x]
#576498[x]
Ja igen, majd elfelejtet…
#576497Ja igen, majd elfelejtettem Ibiza kedvéért leírni, hogy roppant igénytelennek találom a honlapjukat :)
Re: nincs cím
#576380 Margaretta Előzmény: #576374OK.
Re: nincs cím
#576374 Előzmény: #576371Miért nem tudod, ha beidéztem?
http://mpfholding.hu/mpf/mpf_ceginf_hu.html
"MPF HOLDING LLC
A Társaság többségi tulajdonosa a Felcsuti család, a részvények többi részét a vállalatcsoport igazgatói jegyzik."
Mitől lenne költői a kérdésed, amikor pontos választ adtam rá? Az MPF Holding LLC többségi tulajdonosa a Felcsúti család, a kisebbségi rész pedig a Felcsúti családdal management szerződésben álló magánszemélyek kezében van.
Re: nincs cím
#576371 Margaretta Előzmény: #576276Csak azt lehet tudni, hogy a magyar Zrt-nek egy amerikai cég a tulajdonosa. Azt, hogy ki az amerikai cég tulajdonosa, azt nem. Nem is biztos, hogy egy magyar magánszemély jön sorba.
A kérdésem költői volt. De azért van, aki megválaszolta. Köszönet érte:)
"Az csinál ilyet, akinek annyi pénze van, hogy megérje ilyen formában üzemeltetni a vállalkozásait."
Különös tekintettel az adóoptimalizálásra.
Összeségében arra akartam rámutatni, hogy hiába örülünk, hogy a gaz nyugati multi helyére egy magyar lép, pici üröm vegyül az örömbe.
Re: nincs cím
#576276 Előzmény: #576131Isten bizony kezdem egyáltalán nem érteni amit írsz. A Zrt tulajdonosa egy Amerikában lévő cég, amelynek a tulaja magyar. Ezt hívják holdingnak és a világ egyik legtermészetesebb cégstruktúrája. Ennek az oka nyilvánvalóan az adóoptimalizálás, de ettől még a magyar tulajdonosnak Magyarországon kell megfizetnie az osztalékadót és a hozzá kapcsolódó járadékokat.
Bocsáss meg, de amikor teljesen tiszta egy cégstruktúra, minden eleme ismert, és nem csak köztudott, hanem büszkén vállalt, hogy kinek a tulajdonában van, akkor mit akarsz most tőlem kérdezni?
Az csinál ilyet, akinek annyi pénze van, hogy megérje ilyen formában üzemeltetni a vállalkozásait. DE EZ EGY CÉGBIRODALOM Margaretta, nem offshore magánszámla...
Szóval, nem értem pontosan, hogy mi a kérdésed?
Re: nincs cím
#576275 Előzmény: #576181No offense, de ha már offshore, de te tudsz offshoroló hazafi politikusról a te szavad járása szerint?
Re: nincs cím
#576181 xmann Előzmény: #576131Kik csinálnak ilyet?
Az offshore-lovagok. Azok nagyon csűnya népség. nem akarnak adózni és ezért Offshoriába viszik ki a pénzüket. Kétfajta van belőle: a szemét szoci, és az igaz hazafi. Az előbbit nevezhetjük nevén offshore-lovagnak, az utóbbiról pedig egy rossz szót se halljak!!!