Remek kis tilitoli megy napok óta itthon, mindig mást húznak vagy taszítanak mélybe a 4 nagy papír közül. A maga módján biztos szórakoztató valakinek.

BUX1212:

alt

Hiába volt tegnap emelkedés a kamattartalom jelentős csökkenése miatt ismét nem lehetett tisztességgel lekereskedni. Kevés ennél idiótább index követő megoldás lehet a világban, mint ez, de legalább a forgalmán látszik a folyamatos pusztulás. A két szélső érték, amit figyelni érdemes 19400 és 18900. A kettő közötti csapkodásban ízlés szerint vegyünk rész, akinek van türelme várja meg valamelyik törését. Én utóbbi mellett döntöttem.

MOL:

alt

Az elmúlt hetek piaci viselkedése alapján gondolhattuk volna, hogy a mini emelkedő trend letörése is fals lesz. Zárásra annak rendje és módja szerint szépen visszahúzták fölé a papírt. Ezzel együtt a lényeg, hogy továbbra is a sávba van szorítva a papír hónapok óta. 18.000-nél venni, 19.000 körül eladni érdemes.

MTEL:

alt

Van egy kis mini fejváll a papírban, aminek nyakvonala 412, ha letörés releváns lesz nagyjából 406 körülre várhatjuk az árfolyamot. A korrekciónak nem illene 400-ig tartani, mert akkor behaltnak nyilváníthatjuk az emelkedést és felejthetjük egyelőre a 430-as árfolyamot.

OTP:

alt

Gyorsjelentés előtti rutin felhúzás sokak számára már ismerős. Ha sikerül a 4180 körüli fibot nyitóban átvinni, akkor további 250 pont lehet benne felfele. Érdekes lesz a reakció a remek számokra. Ha mai nap folyamán a kezdeti lendület után visszaöntik a papírt, akkor számíthatunk 3800 körüli árfolyamra a közel jövőben.

Richter:

alt

Támaszról fordult a bux karbantartója, de ezzel együtt csalódás a sikertelen kitörési kísérlet. Ha a következő 3-4 kereskedési napon belül meghaladja a 41500-as csúcsot, akkor teljesülhet a 43000-es árfolyam cél.

Sok sikert!