Nem nagyon foglalkozik a BÉT a világ gondjaival, továbbra is felülteljesítjük a nyugati piacokat.

BUX1212:

alt

18980-as fibo szint megtartotta, amiről zárásban kötötték fel a határidőt. Meg vagyunk ezzel a csodával áldva rendesen, mert a két legnagyobb index szereplő csorog, a 3. - 4. pedig önmagához képest bitang emelkedést csinált. Erre határidő itt szerencsétlenkedik egy kis sávban a kamattartalom rángatásávával. Idén se lesz az év terméke, az egyszer biztos. Kulcs értékek nem változtak, sávkereskedéssel lehet próbálkozni. 19300-400 közöttt adni 150 pontos stoppal kb. Ha esne akkor 18600 körül venni, szintén stoppal.

MOL:

alt

Visszazúzták a sávba, így ismét visszatérhet az őszi rémálom. Sáv alján vétel, tetején eladás, kreativitás 0.

MTEL:

alt

Vártnál jobb gyorsjelentést követően végre élet költözött ismét a papírba. Sikerült magas fogalom mellett az ellenenállás felett zárni, de ha kiindulunk a nagy testvér MOL viselkedéséből, ez még kevés lehet a boldogsághoz. Ha sikerül a 412-es szint megtartása, akkor hamarosan következhet 430 környéke. Esetleg visszaesne 410 alá, akkor komoly gondok jöhetnek a következő hetekben.

OTP:

alt

Egyelőre lefele indult meg a papír, de mindezt alacsony forgalom mellett tette. Várhatóan 4040 törése esetén jönnének a realizálók a piacra, azt short indítással érdemes megvárni. Vételt fibonacci szinteken érdemes nyitni, vagy csökkenő trend törése esetén.

Richter:

alt

Nagyon szépen rajzolt magasforgalmú kitörés 41k fölé, így teljesült a korábbi várakozásom a gyertyát illetően. A kitörés célára 43000, ami további közel 5% hozamot jelenthet. A 40.000 feletti folyamatos átlagnál magasabb forgalom optimizmusra adhat okot a folytatást illetően. Természetesen a magyar piac kockázatát számításba kell venni itt is.

Sok sikert!