Ismét lehetővé vált 60 éves korban nyugdíjba vonulni Franciaországban, miután csütörtökön életbe lépett az a rendelet, amelynek értelmében a 18-19 éves korukban munkába álltaknak nem kell megvárniuk, hogy elérjék a 62 éves hivatalos nyugdíjkorhatárt.

Nicolas Sarkozy előző államfő nyugdíjreformjának egyik legfőbb intézkedése volt a nyugdíjkorhatár megemelése 60-ról 62 évre. A szakszervezetek követelésére a májusban elnökké választott szocialista Francois Hollande egyik első intézkedése volt a 2010-ben elfogadott törvény részleges módosítása. Ennek értelmében azok a munkavállalók, akik 18 vagy 19 évesen kezdtek dolgozni és legalább 41 éve fizetik a nyugdíjjárulékot, már 60 évesen kérhetik nyugdíjaztatásukat. Többségük 9-24 hónappal korábban abbahagyhatja a munkát annál, mint amit a Sarkozy-féle nyugdíjreform írt elő.

A július 3-án kihirdetett kormányrendelet november 1-jén lépett életbe. A kormányzat szerint az intézkedés értelmében csütörtöktől 28 ezren lettek nyugdíjasok, jövőre pedig 110 ezer ember vonulhat 60 évesen nyugdíjba, ami 1,1 milliárd euróba kerül az államnak. Ezt az összeget a kormány a munkáltatói és a munkavállalói járulékok kisebb emeléséből fedezi.

A nyugdíjfolyósító intézet számítása szerint 2017-ben várhatóan 690 ezren kérik nyugdíjazásukat, ebből 182 ezren tehetik meg 60 évesen, akkor az intézkedés 3 milliárd euróba kerülhet majd.

MTI