Törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz szombaton a parlamentnek, hogy megteremtse Magyarországon a befektetői letelepedés jogintézményét, amelyet állampapír-vásárlással kapcsolna össze a kormánypárti képviselőcsoport. Az előterjesztők az úgynevezett letelepedési államkötvénnyel is az állam finanszírozását segítenék.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, valamint két párttársa, Babák Mihály és Kapus Krisztián a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényt módosítaná, amely alapján harmadik országbeli - vagyis a közösségen kívüli - államok polgárai esetében a nemzeti letelepedési engedély megadásakor különös méltánylást érdemlő körülménynek minősülne, ha a kérelmező igazolja, hogy akár ő személyesen, akár a többségi tulajdonában álló gazdasági társaság minimum 250 ezer euró értékben vásárol legalább öt évre szóló értékpapírt. Az értékpapírt olyan gazdasági társaságnak kell kibocsátania, amely kizárólagos tevékenységként csak az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. által kibocsátott "letelepedési államkötvények" forgalmazásával foglalkozik - olvasható a javaslat indoklásában.
A hatályos törvény szerint ha fennáll a különös méltánylást érdemlő körülmény, akkor a harmadik országbeli állampolgár az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter döntése alapján bizonyos feltételek - például tartózkodási engedély vagy ideiglenes letelepedési engedély - nélkül is kaphat nemzeti letelepedési engedélyt.
Jelenleg a jogszabály azt mondja ki, hogy az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter különös méltánylást érdemlő körülményként a kérelmező egyéni körülményeit, családi kapcsolatait és egészségi állapotát értékelheti, valamint Magyarország gazdasági, nemzetpolitikai, tudományos, kulturális és sportérdekét veheti figyelembe. A Fidesz tervei szerint azonban ezentúl külön nevesítenék a törvényben az említett állampapír-vásárlást is mint különös méltánylást érdemlő körülményt. Hozzáteszik, hogy a kérelmezőnek természetesen e letelepedési forma esetén is meg kell majd felelnie egyéb előírásoknak, így például büntetlen előéletűnek kell lennie.
"Jelen javaslat azért köti az állampolgárság megszerzését állampapír-vásárláshoz, mert ezzel is segíteni kívánja az állam finanszírozását. A letelepedés ezen formája iránt folyamodók más közvetlen befektetései pedig élénkítő hatást fejtenek ki a hazai ingatlanpiacra, kereskedelemre és befektetési piacokra" - írta indoklásában Rogán Antal, Babák Mihály és Kapus Krisztián.
Hozzáteszik, hogy a javaslatban nem akarják meghatározni a kibocsátandó államkötvény kamatát vagy futamidejét, ez szerintük a jogszabályi feltételek betartásával és a piaci viszonyokra való figyelemmel az ÁKK Zrt. feladata.
MTI
Legutóbbi hozzászólások
Re: nincs cím
#567949 Sumér harcos Előzmény: #567946most mit háborogsz,jól jöhet ez még egy-két joavblumnak is a jövőben,ha nincs meg a kettős állampolgárság még.Ugyan nilus parton már azon csodálkozom,ha vkinek nincs magyar állapolgársága is:)
Re: nincs cím
#567946 Netmaster Előzmény: #567692Marad még valami az országban, amit nem lehet megvenni? :)
Re: nincs cím
#567736 taresz Előzmény: #567732Mint ember hulladék, a többi az csak a szokásos.....
Re: nincs cím
#567732 Bendeguz Előzmény: #567729Csak a szokásos fidesznyik történet?
http://felegyhazitv.hu/?q=nem-mond-le-kapus-krisztian-frissitve
Ugyanazt műveli 90%-uk, csak amíg összetartás van, nincsenek "ügyek". Ha beleköpsz egy erősebb kutya levesébe, mehetsz hűsölni.
Re: nincs cím
#567729 taresz Előzmény: #567727Kapus K?! Lakhelyem polgármestere. Remélem kiírja magát a politikai életből hamarosan.
Re: nincs cím
#567727 Bendeguz Előzmény: #567692Régóta működik az USA-ban is. Ha befektetsz 1 millió dolcsit és foglalkoztatsz 10 (?) embert, azonnal kapod a zöld kártyát.
reméljük "elegen" élnek …
#567695 Csemegereméljük "elegen" élnek a lehetőséggel, s akkor hasznos, hatékony is...
ez nagyon ötletes, tetsz…
#567692 Kisshercegez nagyon ötletes, tetszik :)