Erős emelkedésen van túl a hazai vezető papírunk elérve a nyáron említett céláramat. Legyünk türelmesek, ne kapkodjunk és várjunk a jobb beszállóra.

BUX1212:

alt

Tegnap sikerült kitörni a korábbi mélypont fölé ami kizárólag az otpnek volt köszönhető, így megindult a lehetséges 19733-as célár felé. Egyelrőe nem érdemes messzebb tekinteni, mert magasabb régiók eléréséhez szükség van a maradék 3 blue emelkedésére is.

MOL:

alt

Itt szeptember óta megállt a tudomány és oldalazás zajlik. Várhatóan új trend indulásakor érdemes lesz beszállni, mert az több hónapig fog tartani. Egyelőre hagyjuk, hogy konszolidáljon és pihengessen, nem maradunk le semmiről.

MTEL:

alt

Azt hittem, hogy már sose következik be a 400-as visszateszt amit szintén szeptember eleje óta emlegetek. Én vártam, hogy 39X-ig lejönnek a stoppok miatt, azonban az egyelőre nem történt meg. Tegnap visszaverték az emelkedést ellenállás alá, így ha 410 és 400 között konszolidáció indulna akkor meg lehet a "várt" 400 alatti árfolyam.

OTP:

alt

Azt hiszem ma kiteljesedik a boldogság, hogy elérjük a 4420-4450-es célárzónát. Én kiszállást javaslom, mert hamarosan, akár már délután korrekció indulhat. Annak mélysége és gyorsasága lesz érdekes számunkra. Tegyük el a szép profitot és legyünk türelmesek.

alt

Remélem sokatok számára ismerős az ábra, amit még július végén készítettem. Elértük az akkor még hihetetlennek tűnő 4400-as régiót, így a piac teljesítette minimális elvárásunk. További emelkedésnek is van tere, hiszen 4900 a kitörésből számolt végső célár, de várhatóan nem rohanunk el addig fejvesztve.

Richter:

alt

Továbbra is eseménytelen a papír élete, 40.000 áttörése hozhatna ismét egy kis életet. Forgalom valahol elveszett egy messzi messzi galaxisban.

Sok sikert!