A Waberer's International Zrt. logisztikai vállalat árbevételének - akár akvizíciók révén történő - megduplázását tervezi középtávon.
A Waberer's csütörtöki közleményében kiemeli, hogy alapítása óta mintegy 30 fuvarozó vállalatot olvasztott magába, kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredménye (EBITDA) évente átlagosan 15-20 százalékkal javul, és árbevétele is tartósan 10 százalék feletti növekedést mutat. Wáberer György elnök-vezérigazgató ennek a teljesítménynek a fokozására törekszik: középtávon a cég árbevételének akár akvizíciók révén történő megduplázását tervezi. A célkeresztben kis- és közepes magyarországi, illetve régiós fuvarozó vállalkozások állnak.
Az idei első tranzakció már le is zárult, és a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása is megérkezett. A Waberer's International Zrt. 51 százalékos részesedést szerzett egy magyar tulajdonban lévő nemzetközi fuvarozási vállalkozásban, a Transpont Hungária Kft.-ben. Ez a társaság 2011-ben 2,2 milliárd forint árbevételt ért el, amivel csaknem megduplázta egy évvel korábbi teljesítményét. A cég hetven EUR5-ös motorral meghajtott szerelvénye 2011-ben több mint 10 millió kilométert tett meg egységrakománnyal és szárazáruval rakottan Európa útjain.
A következő akvizíciós célpont egy saját szegmensében magyarországi piacvezető társaság. A túlnyomórészt élelmiszeripari termékek fuvarozására optimalizált, több száz speciális kamionszerelvényt működtető vállalat tulajdonosai magyarországi magánszemélyek. A cég árbevétele stabilan évi 10 milliárd forint nagyságrendű.
A Waberer's International Zrt. az akvizíciók mellett fokozza kereskedelmi offenzíváját az Európai Unió országaiban. Kiemelten összpontosít legfontosabb öt európai piacára: Magyarország mellett Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban jelentkező fuvarozási igények kielégítésére. Ennek a célnak rendeli alá az idén flottájának bővítését 100 korszerű szerelvénnyel, és alkalmazotti létszámának 250 tapasztalt gépkocsivezetővel való növelését, miközben folyamatosan cseréli újabbakra szerelvényeit - áll a közleményben. A növekedési stratégiában kiemelt szerepe van a szolgáltatás minőségét és az operáció hatékonyságát növelő informatikai és telematikai rendszerek frissítésének.
A Waberer's International Zrt. Kelet-Közép-Európa piacvezető logisztikai vállalata, Európa hatodik legnagyobb közúti fuvarozó társasága. 2.500 kamionszerelvényből álló flottája évente 250 ezer komplett rakományt 330 millió kilométer futásteljesítmény mellett juttat el Európa országaiba. A társaságnak Lengyelországban, Németországban, Romániában, Spanyolországban és Szlovákiában működnek leányvállalatai. A Waberer's International értékesítési árbevétele 2011-ben 373 millió euró volt.
MTI
Legutóbbi hozzászólások
Re: nincs cím
#655950 macika Előzmény: #655947az kihaló ágazat ))
kedves könyeskelemen32
Re: nincs cím
#655947 Zotya32 Előzmény: #655943részvénycsere, mint a shop-librinél... :)) szép is lenne, ugrana is az árfolyam a tízszeresére :))
Re: nincs cím
#655943 macika Előzmény: #655936jó lesz opimusz apportnak ))
Re: nincs cím
#655936 Kissherceg Előzmény: #578443A Waberer's International Zrt. árbevétele 17,4 százalékkal nőtt az első félévben az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva, és meghaladta a 216 millió eurót - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Az EBITDA - a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény - még gyorsabb ütemben, 33 százalékkal emelkedett és megközelítette a 30 millió eurót.
Az alkalmazotti létszám mintegy ezer fővel bővült. A létszám és a teljesítmény növekedésében szerepet játszott a tavaly év végén végrehajtott két akvizíció, amikor a Szemerey Transport Zrt. és a Transpont Hungária Kft. került be a Waberer's csoportba. Ennek ellenére az organikus fejlődésre törekszik a társaság.
A társaság júniusban 600 pótkocsi szállítására írt alá szerződést a német Schmitz Cargobullal. A már korábban lekötött darabszámmal együtt a Waberer's az idén a német cég összesen 730 új járművét helyezi üzembe.
A társaság kötelékében már közlekedik a jövő évtől érvényes környezetvédelmi normáknak megfelelő Euro 6-os vontató is, amelynek csekély káros anyagkibocsátása mellett üzemanyag fogyasztása is kedvező.
A Waberer's International Zrt. Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó társasága, Kelet-Közép-Európában piacvezető. A 3000 szerelvényből álló flottája évente több mint 250 ezer komplett rakományt, 330 millió kilométer futásteljesítmény mellett juttat el Európa országaiba. A társaság értékesítési árbevétele 2012-ben 377,5 millió euró volt.
Re: nincs cím
#578443 joepappa Előzmény: #557803http://index.hu/gazdasag/2012/11/29/ket_nagy_magyar_ceg_egyesul/
ez bejött
Re: nincs cím
#557845 Ibiza Előzmény: #557803jó a Szeremley..ha a boros Huba
Re: nincs cím
#557841 Amatoregy Előzmény: #557803es ez kit zavar?
A tobbit ugy is tudod. :)
Re: nincs cím
#557823 joepappa Előzmény: #557817tulajdonodi szerkezet is stimm. 60%szemerey család a többi sajátrészvény. az mu mf meg francia multi nem is olyan rég óta.
Re: nincs cím
#557822 joepappa Előzmény: #557809hubabá megzavart:)
Re: nincs cím
#557821 joepappa Előzmény: #557807ők cirka feleakkorák mint a szemerey. szerintem egyértelmű.