Pártállástól függően a süllyedő Titanichoz, illetve viharban haladó hadihajóhoz hasonlították Debrecent az önkormányzat csütörtöki közgyűlésén felszólaló képviselők, amikor a város első félévi gazdálkodásáról tárgyaltak.

A Titanic-hasonlattal Ágoston Tibor, a Jobbik frakcióvezetője élt, aki a költségvetési beszámolóról azt mondta, hogy drámai, tragikus eladósodás jellemzi a várost, ezért felszólította Kósa Lajos polgármestert: vonja le a szükséges következtetéseket, mondjon le, adja át a város vezetését olyan embernek, aki képes megküzdeni a feladattal.

Balázs Ákos, a Fidesz-KDNP frakcióvezető-helyettese a vitában kifejtette: Debrecen nem a Titanic, hanem Fa Nándor hajója, amely háromszor kerülte meg a Földet. Megítélése szerint nehéz helyzetben van Debrecen, de finanszírozható a város.

Szathmári Károly, az MSZP frakcióvezetője szerint hárommilliárd forint hiányzik a városi költségvetésből, s az már látható, hogy a bankok nem adnak több hitelt. Szerinte ezt a költségvetési hiányt már a szokványos módszerekkel nem lehet kezelni, s konkrét intézkedéseket sürgetett.

Kósa Lajos polgármester a hajós példákat folytatva egy viharban haladó hadiflotta egyik hajójaként aposztrofálta Debrecent, illetve a város költségvetését.

A fideszes polgármester szerint az biztosan nem megoldás, ha "a kapitány a vízbe ugrik". Kósa Lajos hosszasan sorolta a képviselőknek, mire költ a város. Egyebek mellett az intézményfenntartást, a csatornázást, a közút- és kerékpárút-építést említette, valamint azokat a kulturális és környezetvédelmi programokat, amelyeket most kell megcsinálni, de a következő generációk számára lesznek fontosak.

A képviselők végül - hosszas vita után - elfogadták a város első félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót, amely egyebek mellett rögzíti: az önkormányzat az első féléves gazdálkodása során többször kényszerült arra, hogy a 2012. évi költségvetési rendeletben elfogadott ötmilliárd forintos folyószámla-hitelkeret terhére teljesítsen kifizetéseket.

"2012. május 11-től jelen beszámoló előterjesztéséig folyamatos a folyószámlahitel igénybevétele: június 29-én még 759 millió 253 ezer forint, augusztus 31-én már 3 milliárd 654 millió 237 ezer forint folyószámla-hitelt vett igénybe az önkormányzat az alapvető, és kifejezetten indokolt kiadások teljesítéséhez" - tartalmazza a dokumentum.

MTI