Jelentős fejlesztést hajtott végre az Invitel idén Csongrád megyében; ennek következtében októberre mintegy 35 ezer család kapcsolhat akár 150 Mbit/s sebességre az interneten vagy válthat IPTV-re - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a cég regionális vezetője Szegeden.

Lalia Gábor elmondta: az elmúlt évek legnagyobb léptékű digitális fejlesztését hajtották végre a dél-alföldi régióban; ennek eredményeképpen az ország egyik legmodernebb optikai hálózata épül ki folyamatosan Szegeden, Szentesen és Makón. Míg tavaly csupán 6 ezer háztartás volt ezzel a technikával felszerelve, idén októberre ez a szám 35 ezerre nőtt a megyében. A fejlesztés Makón 1.500, Szentesen 6.500, Szegeden 26.500 háztartást érintett.

A vállalat emellett további területeken is folytatja a fejlesztéseket. Megőrizve a dinamikát, jövőre további 30 ezer háztartás rendszerbe kapcsolásának lehetőségét ígérik Csongrád megyében.

Országosan mintegy 1,1 millió háztartás van a szolgáltatási területükön, melyből mintegy 130 ezer háztartásra készült el a fejlesztés, ami mintegy 12 százalékot jelent. Jövőre további 10 százalékos fejlesztést terveznek, hogy 22-23 százalékig növeljék a fejlesztett területet. A cél, hogy néhány éven belül elérjék az 50 százalékot.

A hálózatfejlesztéssel egy időben teljesen átalakult a cég felsővezetése és bővült a szolgáltatási portfólió is. Az új televíziós csomagokban például már 18 HD minőségű adó közül választhatnak az előfizetők, ami jelenleg a legtöbb a hazai piacon. Emellett a nagyobb szolgáltatók közül a cég egyedüliként teszi elérhetővé az HBO világújdonságnak számító mobil, interaktív tv szolgáltatását, az HBO GO-t.

Az Invitel a vállalati piacon több mint 20 ezer ügyfelet lát el, míg a lakossági és kisüzleti szegmensben 750 ezer előfizetője van a digitális televízió-, az internet-, a mobilinternet- és a hangszolgáltatások piacán. Nagykereskedelmi partnereinek száma meghaladja a 250-et. A cég jelenleg mintegy 1200 munkatársat foglalkoztat. Lakossági területen az éves forgalma mintegy 40 milliárd forint.

MTI