A francia Colas csoport magyar leányvállalatai az idén 45 milliárd forint árbevételt érnek el, és ezzel kalkulálnak 2013-ra is – mondta Sokorai István, a Colas-Hungária Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
Hozzátette, hogy az utóbbi két évben 1.350-ről 850-re csökkentették a létszámot. A Colas csoport az Északkő Kft. megvásárlásával kezdte magyarországi tevékenységét 1992-ben, mára az útépítési piac 15-17 százalékát mondhatja magáénak, és ezzel – a Strabag után – a második legnagyobb útépítő. Az anyacég, ha terjeszkedik, mindig az útépítési alapanyag megszerzésével indít a helyi piacon.
A magyarországi tevékenységet – holding irányítóként - a Colas-Hungária Zrt. fogja össze. Ennek része a nagy projektekre szakosított Autópálya Igazgatóság. A kisebb útépítéseket a regionálisan szervezett Colas Út Zrt., míg a mélyépítést a Colas Alterra Zrt. végzi, és formálisan önálló társaság még a Colas-Északkő Kft. is. A teljes árbevétel ezek konszolidált adataiból áll össze.
Legtöbb árbevételt – 123 milliárd forintot – 2009-ben érte el a társaság, de ezt a nagy autópálya építéseknek tudja be a vezérigazgató, és mint ilyet nem tekinti bázisnak. Egy évvel később már 60 milliárd forint volt az árbevétel, amely tavaly 50 milliárdra esett.
Legutóbb elkészült munkájuk, a pár napja átadott M0 körgyűrű M1 és M6 autópályák közti szakasza volt. Jelenleg konzorciumvezetőként dolgoznak az M3 folytatásának a Nyíregyházától a 49-es főútig tartó - közel 34 kilométeres - szakaszán, a Strabag Építő Zrt.-vel, a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.-vel, valamint a Kelet-Út Kft.-vel, mint konzorciumi tagokkal. A Vásárosnaményig tartó rövidebb, 12 kilométeres szakaszra is pályáztak – tette hozzá a vezérigazgató, aki a kétszámjegyű utakon végzett munkák közül a 76-os és a 86-os utak 11,5 tonna teherbírásra történő megerősítését, illetve felújítását emelte ki.
A Colas csoport a világ legnagyobb útépítő cégei közé tartozik, élen járnak az innovációban is. Az általuk kifejlesztett technológiák közül többet alkalmaznak Magyarországon is. Ilyen például a hideg- illetve a langyos aszfalt. Ez utóbbi például azzal, hogy a meleg aszfalt 180 Celsius fokos hőmérséklete helyett, attól 30 fokkal alacsonyabb hőmérsékleten készül, energiát takarít meg, és csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást. A suttogó aszfalt pedig 10 decibellel, 73-ra csökkenti a járművek okozta zajt, és ezzel feleslegessé teszi az utak menti zajárnyékoló falakat. A Valorcol nevet viselő technológiájuk a felmart aszfaltot hasznosítja újra.
Magyarországon ugyan még nem használták a Végécol technológiát, amellyel a kötőanyagként szolgáló bitumen növényi anyagokkal váltható ki.
A Colas csoport a világ öt kontinensének 40 országában van jelen, és alkalmazottainak a száma eléri a 70 ezret. A tavalyi árbevétele – 6,4 százalékos növekedéssel – 12,4 milliárd euró volt. Ennek 55 százalékát adta Franciaország, ezt követte 19 százalékkal Észak-Amerika, majd Európa többi része következett 15 százalékkal. A csoport nettó profitja 2011-ben 50 százalékkal nőtt, és 336 millió eurót tett ki.
A magyar cég a mérlegeiben folyamatosan nyereséges, ez szükséges is ahhoz, hogy közbeszerzéseken indulhasson. Ehhez azonban az is szükséges volt, hogy az anyacég tőkejuttatásokkal erősítse folyamatosan a céget – informálta Sokorai István az MTI-t.
MTI
Legutóbbi hozzászólások