Ingatlan akvizíciót és napenergiás leányvállalat alapítását jelentették be

A Budapesti Értéktőzsdén tartott sajtótájékoztatóján naperőműves áramtermelésre specializált leányvállalat alapításáról, valamint egy újabb city-logisztikai portfólió elem megvásárlásáról számolt be az Appeninn Holding. Az alig egy éve tőzsdére került, és árfolyamát ez idő alatt majdnem megduplázó Appeninn először mutatta be növekedésorientált stratégiáját a sajtó nyilvánossága előtt.

Tavaly júliusban debütált a Budapesti Értéktőzsde B-kategóriájában az Appeninn Holding részvénye. Az azóta eltelt alig egy év alatt mind a társaság saját tőkéje, mind pedig a részvény árfolyama majdnem duplájára növekedett, a leányvállalatok révén kezelt vagyon pedig elérheti idén a 17 milliárd forintot is. „

A tőzsdére kerüléskor nem kívántunk a sajtónyilvánosság lehetőségével élni, azt szerettük volna, hogy az eredményeink beszéljenek helyettünk. A bemutatkozásnak most jött el az ideje” – mondta el az érdeklődő újságíróknak Székely Gábor, az Appeninn Holding Nyrt. igazgatótanácsának elnöke. A társaság stratégiáját bemutatva Székely Gábor kiemelte: noha elsősorban az ingatlanszektorban ismert a nevük, mint a fővárosi B-kategóriás irodapiac szakértői, emellett jelentős állományt építettek ki országosan is ipari ingatlanokból, illetve city-logisztikai telephelyekből. Az ebben az ágazatban sikerre vitt beruházási stratégia azonban sok más területen is működőképes.

„Célunk, hogy alacsonyan árazott, réspiaci szegmensekben vessük meg a lábunkat, ott hatékony és versenyképes üzemeltetést folytassunk, ily módon elérve a kívánt megtérülést, a stabil hozamtermelést.” Ennek jegyében vannak jelen például a speciális nehézgépjárművek szegmensében is, ahol hosszútávú bérleti szerződések termelik az Appeninn csoport árbevételének több mint hatodát.

Ugyanezzel a speciális megközelítéssel vág bele az Appeninn a naperőmű bizniszbe is – hangzott el a BÉT-en tartott sajtótájékoztatón. A második negyedévben alapított Appeninn Solaris Zrt. a kis – azaz 500 kilowattnál kisebb kapacitású – naperőművek piacán kíván megjelenni, mint áramtermelő, a kötelező átvételi rendszerben értékesítve a villamos energiát. „A pilot-projektet akkor tekinthetjük sikeresnek, ha 10 évnél rövidebb megtérülést érünk el, és műszaki értelemben is kedvezőek a tapasztalatok a szentesi ingatlanunkon, valamint a Bedő faluban megvásárolni tervezett helyszínen is.” – mondta Székely Gábor. Az igazgatóság elnöke nem tartja kizártnak, hogy egyéb ingatlanjaikon is élnek a naperőművek telepítésének lehetőségével, hiszen ezekhez mind a felületek, mind a kereslet rendelkezésre áll.

Emellett természetesen továbbra is elsősorban az ingatlanpiacon lesz aktív az Appeninn. Várakozásaik szerint a globálisan már a talpraállás jeleit mutató irodapiac Magyarországon is visszaigazolja majd a befektetői reményeket. „Noha a globális elemzések többnyire egybemossák a régiós folyamatokat, és összességében stagnálást, vagy lassú javulást mutatnak csak, addig számunkra, a piacot közelről ismerőknek az egyedi sztorik, és a réspiaci történések sokkal kedvezőbb képet mutatnak” – magyarázta optimizmusuk okát Székely.

Mint elmondta, a főváros B-kategóriás irodaállománya iránti kereslet az átlagot meghaladó, saját portfóliójuk kihasználtsága messze átlag fölötti. „Jól jellemzi a helyzetet, hogy miközben egyes kerületekben üresen állnak A-kategóriás irodaházak, addig a Hattyúházban egy nagy bérlőnk távozása miatt év elején 40 százalékra visszaeső foglaltságot pár hónap alatt sikerült visszahoznunk 70 százalék közelébe, sok egyedi bérlő megtalálásával. Más irodáink pedig 100 százalék közelében üzemelnek.” Az Appeninn stratégiai előrejelzése szerint a magyar főváros hasonló pályát futhat be a közeljövőben, mint Varsó, ahol egy fázissal előttünk jár az irodapiac, már erősebb növekedést mutatva. „A régiós fővárosok versenyében Budapest Prágával és Bukaresttel esik egy megítélés alá, azonban egyéb szoft jellemzők tekintetében – mint a megközelíthetőség, a helyi szolgáltatáskínálat, vagy a munkaerőpiac minősége – a magyar főváros előnyöket vallhat magáénak.” – mondta Székely Gábor.

Hasonló a helyzet az ipari ingatlanok és logisztikai területek piacán, ahol a jó lokációval rendelkező egységek bérbeadhatósága messze jobb a „viharvert” átlagnál. „Természetesen nem válik minden arannyá bárki kezében, a piaci verseny továbbra is erős” – mondta Székely Gábor – „azok az ingatlanüzemeltetők lesznek a válság utáni időszak nyertesei, akik erős portfólióval rendelkeznek, rugalmasak és nyitottak a bérlők igényeivel szemben, ugyanakkor megvan a szaktudásuk a költséghatékony üzemeltetésre, kiszolgálásra is.”

Ennek jegyében jelentették be legújabb akvizíciójukat: a XIV. kerület, Egyenes utca 4. szám alatti zuglói ipartelep 4700 négyzetméteres telken 1850 négyzetméteres felépítménnyel rendelkezik, és erős tagja lesz az Appeninn eddigi ipari portfoliójának. A jövővel kapcsolatban az Appeninn Holding frissen kinevezett befektetési igazgatója, Pap Viktor elmondta, az ingatlanpiaci akvizíciók révén továbbra is fent kívánják tartani ezt a dinamikus növekedést, év végéig elérve a 17 milliárd forintot a kezelt vagyon tekintetében.

Céljuk, hogy minden újabb beruházás legalább 10 százalékos megtérülést érjen el. A leányvállalatok beszámolóit 2011 végével konszolidálják, ezzel teret nyitva az intézményi befektetők és alapkezelők érdeklődése előtt. Mint Pap Viktor elmondta, a sajtótájékoztatónak otthont adó Budapesti Értéktőzsde őszi kategória-felülvizsgálatakor reményeik szerint az Appeninn átkerülhet az A-kategóriába.

Céginformáció

A 2009 végén megalakított Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. Magyarország egyik legdinamikusabban növekvő befektetési társasága. Tevékenysége során olyan réspiaci szegmensekre koncentrál, melyekben alacsonyan árazott, ám nagy hozamtermeléssel kecsegtető eszközök szerezhetők meg, és tarthatók fenn közép- illetve hosszútávon, befektetési céllal. Ilyen célterület többek között a B-kategóriás irodaházak, valamint az ipari és logisztikai ingatlanok, vagy éppen a speciális igényeket kielégítő haszongépjárművek piaca.

Az Appeninn Nyrt. fő tulajdonosa a svájci székhelyű Lehn Consulting AG, mely az Appeninnéhoz hasonló befektetési stratégia mentén működik Svájcban, elsősorban az irodapiacra koncentrálva. Az Appeninn Holding célja, hogy ingatlan portfóliójának folyamatos szélesítésével egy klasszikus, konzervatív üzletpolitikát, eszközalapon jól meghatározható értéket képviselő nemzetközi holdinggá fejlődjön. A Társaság részvényeit jelenleg a Budapesti Értéktőzsde B-kategóriájában forgalmazzák, ám a társaság célja, hogy 2011-ben az A-kategóriába lépjen.

www.appeninn.hu