2015. január elsejével az ELMŰ-ÉMÁSZ-MÁSZ Társaságcsoport egyedülálló Partnerprogramot indított, amely ötféle kategóriában kínál azonnal igénybe vehető kedvezményeket a kis- és középvállalati ügyfelek számára. Az új Partnerprogramnak köszönhetően a vállalkozások egy év alatt akár több százezer forintot is megtakaríthatnak!

Az ELMŰ-ÉMÁSZ-MÁSZ Társaságcsoport Magyarország egyik legnagyobb áramszolgáltató vállalataként Budapesten és Pest megyében, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye egyes településein úgy kétmillió ügyfél számára biztosítja a villamos energiát egyetemes szolgáltatóként és több ezer vállalati ügyfél versenypiaci kereskedőpartnereként.

A versenyképes árak, a fejlett infrastruktúra és a kiemelkedő energiaszakértői háttér mellett kiemelten fontosnak tartja, hogy olyan személyre szabható, komplex szolgáltatáscsomagot biztosítson ügyfeleinek, amely minden vállalkozói igényt maradéktalanul kielégít. Ezért 2015. január elsejétől egyedülálló Partnerprogramot indított kis- és középvállalati ügyfelei részére, amely az energetikán túl számos más, a vállalkozások életében fontos területen segíti az ügyfeleket. Ide tartozhat a jogi- és adótanácsadás, a könyvelés, a telekommunikációs és informatikai szolgáltatás, az irodaszer-beszerzés vagy a banki, biztosítási szolgáltatás. A kedvezmények kapcsolódhatnak továbbá energetikai felméréshez, céges autóflottához, üzemanyag-vásárláshoz, valamint biztonsági és futárszolgálathoz is.

alt

MIÉRT ÉRDEMES ÉLNI A LEHETŐSÉGGEL?

A Program hozzájárul a sikeres és költséghatékony vállalatvezetéshez, hiszen a kedvezményes ajánlatok megkönnyítik a mindennapi működést, csökkentik az alkalmi beruházások nagyságát, segítségükkel a vállalkozás megújíthatja munkakörnyezetét, illetve támogathatja munkatársait például a képzés vagy egészségügyi szolgáltatás tekintetében.

KIK VEHETIK IGÉNYBE A KEDVEZMÉNYEKET?

A Partnerprogram jelenlegi és újonnan szerződő ügyfelek számára egyaránt elérhető, a részvétel pedig nem igényel különösebb erőfeszítést. Minden ügyfél díjmentesen jogosult egy 3 darab Partnerkártyát tartalmazó kezdőcsomagra.

HOGYAN VEHETŐK IGÉNYBE A KEDVEZMÉNYEK?

Az igénybe vehető kedvezmények palettája rendkívül széles, így a vállalkozás a saját igényeinek megfelelően választhatja ki a szolgáltatásokat. A kedvezményeket vagy a kártya felmutatásával, vagy a kuponok átnyújtásával vehetik igénybe a kártyabirtokosok. A kuponok letöltésére korlátlan számban van lehetőség, de vásárlásonként csak egy kedvezménykupon használható fel.

A kedvezmények teljes listája a Partnerprogram honlapján, a Kedvezmények menüpont alatt érhető el és tölthető le a felhasználással kapcsolatos információkkal együtt. A kedvezményt nyújtó kereskedelmi partnerek száma és választéka havonta frissül, így érdemes rendszeresen ellátogatni a partnerprogram.elmu.hu oldalra, és tájékozódni az aktuális ajánlatokról. A kedvezmény igénybevételével kapcsolatban a 06 1 267 4848-as telefonszámon vagy a partnerprogram@elmu.hu e-mail címen lehet érdeklődni.