A rendkívüli választások kampányának idején, február 26. és március 13. között ismét Szerbiába látogat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, ami egyes gazdasági szakértők szerint az országgal szembeni bizalom jele - írta szerdán a Politika című belgrádi napilap.

Az IMF ezzel precedenst teremt, a valutaalap ugyanis még soha nem tárgyalt lemondás alatt álló kormánnyal - hangsúlyozta Lazar Krstic pénzügyminiszter. Pénzügyi szakértők szerint ennek oka az, hogy a valutaalap nem tárgyal azzal az országgal, amelynek nem ismeri a kormányát, vagyis az IMF lépése azt mutatja, hogy egyrészt bízik a megkezdett reformok folytatásában, másrészt a jelenlegi kormánykoalíció ismételt győzelmében.

Szerbiában március 16-án tartanak előrehozott parlamenti választásokat.

Az IMF és a szerb kormány egy elővigyázatossági hitelkeretről tárgyal majd. Az egyezményt reformokhoz, illetve gazdasági és pénzügyi intézkedésekhez kötnék, amelyek megvalósulását az IMF nyomon követné, a valutaalap pedig ennek fejében elérhetővé tenne egy bizonyos pénzösszeget Szerbia számára, amelyet az ország csak szükség esetén hívna le. A pénzügyminiszter közölte, hogy az IMF-fel kötött megállapodás lényege nem a hitelfelvétel, hanem az, hogy a megállapodás jelzi a befektetőknek, Belgrád pénzügypolitikája az IMF jóváhagyásával alakul.

Hozzátette azonban azt is, hogy a jelenlegi kormány már nem köthet semmilyen megállapodást, arra csak a rendkívüli választásokat követően kerülhet sor. Bízik viszont abban, hogy a megbeszélések jelentős részét le tudják folytatni a Nemzetközi Valutaalap február végi látogatása idején.

Az IMF és Szerbia legutóbb 2011 szeptemberében kötött 1,3 milliárd dolláros kölcsönről szóló megállapodást, amelyet 2012 februárjában túlköltekezés miatt befagyasztottak.

MTI