Hosszútáv után lássuk a rövid távú pozíció nyitási szinteket, hol lehet próbálkozni longgal (shorttal juj).

BUX1012:

altEgyelőre még él az emelkedő trend, de nagyon közel zártunk hozzá. Pénteki alj alatt érdemes lehet shorttal próbálkozni, amely kb 24760volt, ameddig az nem esik el long területen érdemes próbálkozni. Határidő már nem túlvett, tehát bármi megtörténhet.

MOL:

altEgyelőre gyenge támasz 20200, de itt is látható az emelkedő trend vonal, mely még nem sérült. Az alatt csak 19400-nál található támasz.

Mtel:

altÚjat itt sem lehet mondani, trend határozottan él, egyedül ez a papír nem ment korábbi csúcsa fölé. Holnap kamatdöntés, melynek árazását a piac már megkezdte. Első célárát elérte a telekom, kissé túlvett, de ez az elmúlt egy évben nem volt ritka jelenség. 760 alá nem illene visszamennie, osztalékhozam rendkívül magas, de közgyűlés csak két hét múlva dönt. Következő célár 815 magassága, várhatóan ott tart egy kis pihenőt. Egyébként egy szabályos elliot is látható a papír mozgásában, de egyelőre korai még az ötös pont kijelölését megerősíteni.

OTP:

altCélárunk felfele 7500, amelyet az előző csúcsból számolunk. Az eddig leírtak szintén érvényesek a papírra, bolli közepe felett longos a papír. Támaszok: 7080, 6850, 6500

Richter:

altSérült a trend, így long pozíciót csak 42000 magasságában vennék fel, mely az első erősebb támasz, alatta csak 39k környékén próbálkoznék vétellel. Rendkívül erőteljes eladói hullámjött a piacra, így lehet nem ebben a papírban kellene egyáltalán a longot keresni.

Sok sikert!