A testen viselhető okos eszközök, köztük az okosszemüvegek, okosórák felemelkedésének éve lesz 2014, 10 millió darab fogyhat belőlük az idén szerte a világban, értékesítésük pedig 2020-ra a 100 millió darabot is meghaladhatja - közölte a Deloitte szerdán az MTI-vel.
A cég 2014-es, globális trendeken alapuló, legfrissebb TMT (technológiai, média és telekommunikációs) előrejelzéséből kiderül, az okostelefonok, tabletek, PC-k, TV készülékek és játékkonzolok forgalma az idén 750 milliárd dollárnál is nagyobb lehet világszerte, ami majdnem duplája a 2007-es forgalomnak.
Szép Péter, a Deloitte Zrt. üzletviteli tanácsadás üzletágának partnere a közlemény szerint kiemelte: a vásárlói igények az előrejelzés szerint 2014-ben 3 milliárd dolláros piacot teremtenek a testen hordható okos eszközöknek, például a szemüvegeknek.
A Deloitte szerint a testen viselhető okos eszközök piacán a legnagyobb bevételt az okosszemüvegek hozhatják 2014-ben, amelyekből 4 millió darabot értékesíthetnek idén, ám 2016-ra 10 millió, 2020-ra pedig 100 millió darabra nőhet a forgalmuk. Idén még elsősorban magánszemélyek fogják keresni, az üzleti használatuk később válhat majd uralkodóvá. Elemzői becslések szerint 2017-re akár 1 milliárd dolláros éves megtakarítást érhetnek el majd a cégek az alkalmazásukkal. Okosórákból 2 millió darab kelhet el az idén, forgalmuk hosszabb távon is kisebb lesz az okosszemüvegénél, amelyekhez képest fő hátrányuk, hogy nem a látótérben helyezik el az információkat. A sportrajongók és az életmódváltást fontolgatók körében népszerűek lesznek az okos fitness pántok, amelyekből szintén közel 4 millió darab fogyhat az idén, ám használatuk középtávon sem válik általánossá. Elterjedésüknek gátat szab, hogy számos funkciójuk okostelefon alkalmazásokkal is pótolható.
Ugyanakkor az egyik legnagyobb növekedés az okostelefonok forgalmában lesz tapasztalható az idén is: forgalmuk 12 százalékkal nőhet a Deloitte előrejelzése szerint az előző évhez képest, amivel a forgalmuk 375 milliárd dollárra emelkedik. A következő 5 évben az értékesítés nagyobb része a fejlődő országokban történik majd, és az 55 év feletti korosztályban terjed el a használatuk - olvasható a közleményben.
A felmérés szerint a tabletek forgalma az idén a várakozások szerint meghaladja a 100 milliárd dollárt, miközben csökkennek az átlagos eladási árak.
A Deloitte szerint az úgynevezett "okos nappali" eszközök - például tabletek, PC-k, TV készülékek - eladása a következő években is növekszik majd, de várhatóan az elmúlt 10 évben tapasztaltnál kisebb ütemben. A növekedés sem minden termékkategóriát érint: a PC-k piacán 4 százalékos csökkenés várható a becslések szerint a tavalyi 12 százalékos visszaesés után. A TV készülékek piaca is szűkült, ami elsősorban az ár lassú csökkenésében mutatkozik meg: a vevőket a 3D technológia, hang, vagy mozdulatvezérlés nem ösztönzi arra, hogy drágában, vagy gyakrabban cseréljék le készülékeiket - mutat rá a Deloitte.
A kutatás szerint a tömeges nyílt online kurzusokon (MOOC - Massive Open Online Course) idén 10 millióan regisztrálhatnak, ami duplája a 2012-es jelentkezéseknek, azonban az összes lezárt képzésen belüli aránya még mindig csak 0,2 százalékot tehet ki. Világszerte 100 millió eVizitre kerülhet majd sor az idén, ami potenciálisan több mint 5 milliárd dolláros megtakarítást jelenthet a személyes orvosi vizit költségeihez képest, illetve 400 százalékos növekedést a 2012-es adatokkal összehasonlítva.
2014 végére világszerte 50 millió háztartás kettő vagy több különálló TV-előfizetéssel fog rendelkezni, ami várhatóan körülbelül 5 milliárd dolláros árbevétel-többletet generál. Az érintett háztartások az elsődleges - szatellit, kábel, vagy IPTV - előfizetés mellett SVOD (Subscription Video On Demand) szolgáltatást is igénybe vesznek. A prémium sportközvetítési jogokból származó bevétel 2,9 milliárd dollárral 24,2 milliárd dollárra fog nőni, ami 2013-hoz képest 14 százalékos növekedés. A jogdíjak növekedését a fontosabb európai nemzeti futballbajnokságokkal és észak-amerikai bajnokságokkal kötött új megállapodások idézik elő.
Idén a mobiltelefonon elérhető chatszolgáltatásokon keresztül több mint kétszer akkora adatforgalom fog megvalósulni a Deloitte előrejelzése szerint, mint SMS-en keresztül: miközben napi 50 milliárd chat-üzenetet küldenek, SMS-ből 21 milliárdot. Ennek ellenére az SMS-ek az idén még mindig 100 milliárd dollár árbevételt fognak generálni, ami nagyjából ötvenszerese a chatszolgáltatások teljes bevételének - olvasható a Deloitte előrejelzésében.
MTI
Legutóbbi hozzászólások
Re: nincs cím
#687741 Koffein Előzmény: #687732részvényeseknek +kapcsolatrendszer is jár? :)))
Re: nincs cím
#687732 Kissherceg Előzmény: #687724vegyél telekom részvényt, ha ilyen **** a cég ügyfeleivel :)
Re: nincs cím
#687727 Bendeguz Előzmény: #687724Ettől még nem értek a kábelszolgáltatók lelkéhez :) Hovatovább trévém sincs. Mutteromnak viszont van, és nála a szerződésben egyértelmű, hogy a set top box vagy bérelhető, vagy egy összegben megvásárolható. Az is lehet, hogy csomagban kaptad: box+előfizetés. Kábelszolgáltatója válogatja.
Re: nincs cím
#687724 Margaretta Előzmény: #687706Úgy látom értesz ehhez a témához, hátha ezt is tudod.
Telekom kábel tv-nél átálltunk a digitális adásra. A szerelő kihozta a set top box-okat annak ellenére, hogy a tv-k kártyával is hozzák a digitálist. Betette a kártyákat a tv-kbe, a boxokat meg itthagyta, így kell tenniük felkiáltással. Most itt vannak a boxok, csak útban vannak és a telekom nem veszi vissza tőlünk. Nem tudod, hol lehet ezeket leadni? Vagy mi a francot csináljunk velük? Ja, és a telekom havonta fizetteti velünk a box díját, holott nem is használjuk.
Re: nincs cím
#687723 banyaiz Előzmény: #687720Ezért néztem ki én is mert nem kell külön egér hozzá egyben van az egész ez kényelmesnek tűnik.
Azért próbálok vásárlás előtt infókat gyűjteni mert nincs kedvem utána szórakozni vele, hogy nem az igazi. Utálom visszaküldözgetni netes rendelésnél.
Tv-nél is nem szívesen rendeltem netről, de helyben ugyanez a kütyü 130 euronics, tesco stb. Van egy Samsung márkakereskedés is itt nálunk ott pedig 3 hét múlva tudtak volna szerezni és árat csak akkor tudnak mondani. Kérdeztem az működne e , hogy neten a legjobb árat ők is adják és akkor ott veszem meg. Nem haraptak rá az ötletemre. :)
Olyasmit magyaráztak, hogy a neten azért tudják olcsón adni mert szlovákoktól hozzák , vagy áfával szórakoznak stb.
Re: nincs cím
#687720 Koffein Előzmény: #687719a haveromnak ilyen van az okostv.jéhez... azért ajánlom, mert kütyü fan, ha neki valami nem válik be, lecseréli azonnal... van rajta touchpad, így az egér kérdés is meg van oldva... ha nem válik be, 3 napon belül vissza tudod vinni, ha neten rendeled, akkor 8napon belül tudod visszáruzni... vagy el is adhatod... :)
Re: nincs cím
#687719 banyaiz Előzmény: #687696Jó lesz azt mondod? Ezt ajánlanád hozzá?
Re: nincs cím
#687714 banyaiz Előzmény: #687692Samsung ue32f6400-at ematrix nevű helyről rendeltem 115 k+2500 kiszállítás, saját maguk szállítják, elvitték a régi tv-t is ebben az árban vállalták azt is. Korrekt cégnek tűnt nekem.
Tapasztalatok, pár napja van nálam, korábban egy 50 centi körüli Alien tv-m volt, még ez a nagy dobozos kivitel kb 2000 környékén vettem, nem akartam lecserélni amíg tönkre nem megy jól bírta. :) Szóval ahhoz képest űrkorszak.
Amit eddig látok belőle az , hogy meglepően nagy ez a 80 centi körüli méret is, színekkel , hanggal stb meg vagyok elégedve. Amúgy az egész olyan mintha egy számítógép lenne , a hozzá adott távirányítókkal a neten mászkálni nem a legjobb azért is nézek billentyűzetet.
Wifivel egy hálózatban van az otthoni asztali gépemmel , amire használtam itt elmúlt napokban belenéztem tv adásba, és netről egy filmet megnéztem rajta youtubeon. Még nem mondhatom , hogy ismerem mint a tenyerem a cuccot. Apró lépésekkel haladok. :)
Illetve amit még észleltem, hogy a 2 db 3D-s szemüveg csak a 40 coloshoz jár, ehhez nem, lehet , hogy az jobban megéri fene tudja mert az 145 k körül van ugyanebben a típusban. Nem tudom mennyire fogom használni ezt a 3d-t eddig jól megvoltam nélküle.
Re: nincs cím
#687706 Bendeguz Előzmény: #687704Egy bizonyos anyagi helyzet felett már nem fog érdekelni az a havi 10 dollár, amiért cserébe nem kell számítógépet venned, vinyót bővíteni, kutatni a HD torrentek után, letölteni, rart összerakni, kicsomagolni, átküldeni wifin a tévére. Ehelyett nyomsz kettőt a távirányítón és már jön is a film HD-ben.
Re: nincs cím
#687704 Koffein Előzmény: #687702amíg él a torrent, addig lesz letöltés ingyé...