Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint még túl korai a gazdasági válság végéről beszélni, de a gazdasági adatok alátámasztják az EKB véleményét, amely szerint "hosszabb ideig a mostani szinten maradhat az alapkamat".
Az elnök azt követően beszélt erről, hogy az EKB közölte: továbbra is 0,25 százalékon tartja alapkamatát.
Draghi szerint belátható időn belül az infláció "visszafogott lesz", és csak fokozatosan éri el a 2 százalékot. Az EKB elnöke kijelentette, hogy a központi bank középtávon korlátozott inflációs várakozásainak megfelelően megengedőbb monetáris politikát folytat.
Mint mondta, az EKB továbbra is kész minden eszköz bevetésére, de a pontos körülményektől függ, hogy milyen eszközöket mikor használna fel. Vannak olyanok, amelyek a rövidtávú pénzellátási problémákat kezelik és olyanok, amelyek a hosszabb távúakat, de az EKB minden esetben az árstabilitás megőrzését figyelembe véve fog cselekedni.
Az EKB elnöke szerint összességében túl korai még a válság végéről beszélni, nagyon óvatos lenne egy ilyen kijelentéssel. Kiemelte, hogy nagyon magas szinten, 12,1 százalékon van a munkanélküliség az eurózónában, és bár a gazdasági növekedés beindult, de nagyon törékeny, azt politikai és gazdasági kockázatok is fenyegetik.
Draghi kedvezőnek nevezte, hogy míg korábban a növekedés szinte teljesen exportvezérelt volt, mostanra nagyobb szerep jut a lakossági fogyasztásnak. A növekedést segíti az EKB monetáris politikája, a visszatérő gazdasági bizalom, valamint az európai országok pénzügyi helyzetének javulása is. Ezek a kedvező hatások azonban könnyen megszűnhetnek.
Az EKB szerint a lakossági kereslet és az export erősödése ellenére is csak lassú gazdasági növekedés lesz 2014-ben és 2015-ben is. A bank a hitelezésben és a pénzellátásban is csak mérsékelt növekedést vár a 2013. novemberi adatok alapján. A lakosságnak és a vállalakozásoknak nyújtott hitelezés szintje is alacsony, sőt az utóbbi kategóriában még csökkenni is látszik.
Draghi szerint 2012 nyara óta jelentős előrelépés történt a bankok finanszírozásának javításában, de tovább kell csökkenteni az európai bankrendszer töredezettségét, és erősíteni a bankok stabilitását. A bankunió létrehozására tett lépések fontosak, mert önmagukban növelik a pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat - tette hozzá.
MTI
Legutóbbi hozzászólások
Re: Mert miért nem indul a munkahelyteremtés?
#685881 Racional Előzmény: #685721A várt 190 ezer helyett mindössze 74 ezerrel nõtt az új munkahelyek száma decemberben az Egyesült Államokban. A munkanélküliség közben 7 százalékról 6,7 százalékra csökkent, ami 2008 októbere óta a legalacsonyabb értéknek számít, ezt viszont csupán a munkaerõpiac szûkûlése indokolhatta.
http://www.portfolio.hu/gazdasag/oriasi_meglepetes_az_usa-ban.5.193798.html
Re: Mert miért nem indul a munkahelyteremtés?
#685743 Labandy Előzmény: #685721Narancs álom: 200 ezer közcélú kitolja a szekeret a dagonyából.
Mert miért nem indul a munkahelyteremtés?
#685721 RacionalMert miért nem indul a munkahelyteremtés?
Világos, hogy a válságból kilépésnek ez az alfája.
Ehhez pénz kell, amit utána profittal vissza is kéne kapni.
Kinek van erre pénze vagy hitele?
Az olló még jobban szét nyílt, a gazdagok gazdagodtak..... stb.
A megváltozott piaci, adói, környezetvédelmi, és még 100 fékező szabályozó miatt ülök a már meglévő vállalkozásomon és vagyonomon a helyett, hogy kockáztatnék.
Valójában csak az innovációs vállalkozás érdemes új befektetés indítására, ilyen viszont kevés van és nem szívja fel a képzetlen tömegeket.
Ennyi! A válság még tovább fog tartani.