Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a debreceni nemzetközi repülőtéren épülő logisztikai központ vasúti árufuvarozási támogatásáról és vasút-logisztikai kiszolgálásáról hétfőn Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke és Herdon István, a Xanga Csoport elnök-vezérigazgatója.

Herdon István elmondta: cégcsoportjuk 3,5 milliárd forintos beruházással vasúti átrakó terminált, ipari logisztikai csarnokot és egy ipari csarnokot épít a debreceni repülőtéren.

A MÁV Zrt.-vel együttműködve felújították az iparvágányt is. A Xanga a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel közösen térképezi fel a Debrecen és vonzáskörzetében jelentkező vasúti szállítási igényeket. Az együttműködés kiterjed a közös üzletfejlesztési és marketingstratégiára is - jelezte Herdon István hozzátéve, hogy a trimodális központ fejlesztését az Észak-alföldi Operatív Program (ÉAOP) kiemelt projektje keretében, 1,35 milliárd forintos uniós támogatással valósítják meg.

Kovács Imre elmondta, hogy a keleti gazdasági kapcsolatok újjáéledésével Debrecen és térségének szerepe felértékelődik az európai vasúti korridorok mentén. Debrecen logisztikai szempontból jó helyen fekszik: Záhony felé 3,5 millió tonnás, Románia felé 1-1,5 millió tonnás forgalmat bonyolítanak le évente. Az árufuvarozás bővítésében jelentős szerepe hárul majd a majd a debreceni repülőtér logisztikai központjára - tette hozzá.

A Rail Cargo Hungaria Zrt. ezért az idén díjmentesen végzi az iparvágány kiszolgálását és éves szinten 50 ezer tonnás vasúti forgalmat prognosztizál a logisztikai központba. A bevezetés időszakában a piacvezető vasúti árufuvarozási társaság üzletpolitikai kedvezményekkel, komplex szolgáltatói csomagok kidolgozásával is támogatja a létesítmény forgalmának felfutását - ismertette Kovács Imre.

Kósa Lajos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere kiemelte, hogy a kétszáz új munkahelyet teremtő stratégiai megállapodás jól illeszkedik Debrecen technológiai iparfejlesztést támogató gazdaságpolitikai elképzeléseibe.

A polgármester méltatta a debreceni repülőteret is működtető Xanga cégcsoport tevékenységét, amely már a helyi Határ úti ipari parkban bizonyította, hogy amit vállal, azt meg tudja csinálni.

Kósa Lajos meggyőződését fejezte ki, hogy a trimodális logisztikai központ létesítése, forgalmának bővítése a debreceni repülőtér fejlődését is elősegíti. Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a debreceni repülőtéren valósul meg az ország első légi-közúti-vasúti összeköttetést biztosító logisztikai központja.

Az NKH elnöke példaértékűnek nevezte a beruházó, a város, a piacvezető vasúti fuvarozó vállalat és a MÁV Zrt. összefogását hozzátéve, hogy az NKH szolgáltató hatóságként mindent megtesz annak érdekében, hogy hatékonyan és gyorsan hasznosuljanak az európai uniós források, s ne csússzanak hiánypótlások miatt a beruházások. Hozzátette: az együttműködés nyertese Magyarország, hiszen a Csepeli Szabadkikötő után hamarosan létrejön az ország második, a légi, a közúti és a vasúti logisztika terén pedig első trimodális központja.

Pál László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: az utóbbi években jelentős rekonstrukciók történtek és történnek a vasút területén. Külön kiemelte a Debrecen-Szolnok-Cegléd-Budapest vonalról leágazó, a fővárost délről elkerülő vasúti körgyűrű előkészítő munkáinak megkezdését. A gyűrű kiszámíthatóbb, gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb vasúti áruszállítást tesz majd lehetővé.

MTI