Az FHB Termőföld Index 2012. első félévében az EU csatlakozás óta eltelt időszak – reál értelemben vett – legmagasabb drágulását mérte (pedig közben az elmúlt időszak egyik legnagyobb inflációját szenvedte el a hazai gazdaság).

A nagymértékű áremelkedés fő oka a 2011-es jó mezőgazdasági év, ugyanakkor a keresletet ösztönzi a szabályozás várható változtatása is. A forgalmat vizsgálva pedig megállapítható, hogy a válság előtt (2006-ban) is kiemelkedő volt Európán belül a magyarországi földforgalom aránya. Az elmúlt évben pedig a visszaeső lakáspiaccal összevethetővé vált a forgási sebesség.

A földpiac meghatározó eseményeként 2010. december 20-án az Európai Bizottság engedélyezte Magyarországnak a termőföld-vásárlási moratórium meghosszabbítását (2014. április 30-ig). 2012-ben pedig a kormányzat meghirdetette a Darányi Ignác tervet, a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási programját. A földpályázatok terén is aktívabbá vált az állam, 65 ezer hektár termőföldet hirdetve meg hasznosításra. A földtulajdon szerkezetére, így a termőföld kereskedelmi forgalmára vonatkozó legmarkánsabb változást az új Földtörvény hozhatja.

A válság évei alatt megfigyelhető töretlen áremelkedés 2012 első felében is folytatódott. Az FHB Termőföldindex új értékei alapján 2012 első felére majdnem 11 százalékkal emelkedtek a földárak, a tavalyi 202,3-es indexértékről 224-es indexértékre való növekedéssel.

v\:* {behavior:url(#default#VML);} o\:* {behavior:url(#default#VML);} w\:* {behavior:url(#default#VML);} .shape {behavior:url(#default#VML);}

1024x768

Normal 0

21

false false false

HU X-NONE X-NONE

/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}

alt

Az EU csatlakozást megelőző eufória óta 2012 eddigi időszaka produkálta a legmagasabb reálár-emelkedést, ráadásul ez emelkedő inflációs környezet mellett történt. A 2010-ben indult növekedésben jelentős szerepet játszhatott a bejelentett újabb földvásárlási moratórium és az ehhez kapcsolódó új jogszabályok elfogadása.

Annak ellenére, hogy a külföldiekre vonatkozó földvásárlási moratórium átmenetileg a keresleti oldalt korlátozta, a piac közép távú jövőjének tisztázódása, a nagyobb transzparencia pozitívan hatott az árakra. Az emelkedésben szerepe lehet továbbá a keresletet növelő tényezőknek is, mint a pénzügyi befektetők nagyobb mértékű jelenléte, illetve a 2012-beli állami pályázati lehetőségek.

alt

A 2010-es megtorpanás és az azt követően megindult árnövekedés esetében is szoros összefüggés látható a mezőgazdaság jövedelmezőségével, mivel a mezőgazdasági ágazat szereplői a többletjövedelem egy részét termőföldbe fektetik, bővítve ezzel kapacitásaikat. A termőföldárak 2011-beli növekedése kiemelkedően jó mezőgazdasági évben zajlott, nagy mértékben emelkedett a mezőgazdaságban keletkezett bruttó hozzáadott érték is. Valószínű, hogy a tavalyi magas jövedelemezőség hozzájárult az idei év első felében mért áremelkedéshez is. A 2012-es évben az aszályok következtében gyengébb mezőgazdasági eredmények összhatása várhatóan a 2013-ban jelentkezik.

Az FHB Termőföldindex által áttekintett 12 évben eladott termőföldek parcellamérete trendszerű növekedést mutatott. A hazai régiós piacok és a művelési ágak árainak jellemzőit (az európai kitekintéssel együtt) a részletesebb FHB Termőföldindex elemzésben mutatja be az FHB.

Földrajzi adottságai alapján hazánk mezőgazdasági potenciálja jelentős. A várható szabályozási változások a következő évekre meghatározzák a földpiac alakulását, a várható hatásokat csak a végső és elfogadott földtörvény, valamint a mezőgazdasági üzemekről és a családi gazdaságokról szóló törvény ismeretében lehet prognosztizálni. Hosszú távon azonban a megfelelő tulajdonosi és gazdálkodási háttérrel a jó minőségű termőföld értékálló és jövedelmező befektetés marad

1024x768

Normal 0

21

false false false

HU X-NONE X-NONE

/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}

Korábbi elemzések