A PannErgy csoport az idei évnek már csak megújuló energetikai portfolióval és geotermikus fejlesztésekkel vágott neki. Erről és a társaság jelenlegi, illetve várható helyzetéről kérdeztem.

Tisztelt Gyimóthy Dénes Úr, köszönöm az interjú lehetőséget az olvasók nevében is! A PannErgy Nyrt. nagy változáson ment keresztül 2011. során. A Pannunion Csoportért kapott pénzt mire fordította eddig a társaság?

A Pannunion eladásából befolyt ellenértéket javarészt a miskolci projekt fejlesztésére fordítottuk, és fordítjuk.

A PannErgy ügyfelei között mekkora az állami illetve magántulajdonú cégek aránya? Jövőben melyiket szeretnék túlsúlyba helyezni?

A miskolci projekt elindulásával, a városi tulajdonú partnerek aránya lesz teljes mértékben a meghatározó. Soron következő projektjeink közt viszont jelentős vállalati- és állami partner részt tervezünk kialakítani. Ebben az iparágban is előnyös hosszú távon az egészséges diverzifikáció.

Az ország legjobb geotermikus energia adottságú területei éppen a szegényebb települések környékén fekszenek?

Szerintem sokkal kiegyensúlyozottabb a helyzet. Az előnyös hazai geotermikus aktivitás jelen van Nyugat-Magyarországon, és a főváros környékén is. Azonban a beruházások többsége az elmaradott, és éppen a felzárkóztatási támogatási programokban részt venni képes térségeket próbálja előnyben részesíteni.

A Szentlőrinci geotermikus fűtő jelenleg milyen kihasználtság mellett üzemel?

Ez nézőpont kérdése, hiszen mit tekintünk 100%-nak? Ha egy kvázi környezeti hőmérsékletig felhasználó kaszkád rendszert, akkor természetesen alacsonyabb a kihasználtság – de ez egyelőre csak elméleti lehetőség (közutak fűtése ugye nem reális beruházás). Reálisan és durva becsléssel azt mondanám, hogy rendelkezik még potenciállal a primer felhasználás 50%-os bővítésére, illetve pár hektár üvegház fejlesztésére és például egy halgazdaság ellátására.

Mekkora lett a miskolci projekt beruházási költsége, illetve mennyi a várható megtérülési ideje?

25 milllió EUR kerettel tervezünk. A várható megtérülés években egyszámjegyű lesz. Reményeink szerint a városi távhőrendszer jelenleg is jelentős hőigénye mellett, a tervezett jövőbeni bővítése, és a kb. 20 ha területű geotermikus hőenergia-ellátású üvegház potenciál további kedvező megtérülés előnyt hoz a közeljövőben. Szeretnénk, ha Miskolc városa minta lenne a Kárpát-medence geotermikus hasznosításának tekintetében. A Synergon részvények idén a legjobban teljesítő papírok a BÉT-en. Mi a céljuk a részvény csomaggal?

Valóban, a Synergon kiemelkedően teljesített eddig a BÉT-en, dicsérve a Synergon menedzsmentjének munkáját. A PannErgy korábban is hangoztatta, hogy előbb-utóbb tiszta energetikai portfolióval szeretne rendelkezni – ami magában hordozza az exit lehetőségét.

Mekkora értékű ingatlanvagyonnal rendelkezik a társaság?

A jelenlegi ingatlanpiaci környezetben csak nagyon széles értéksávban tudnék nyilatkozni – ezt viszont nem tenném. Viszont akkor és amennyiben ingatlan értékesítésre kerül sor, természetesen nyilvánosságra fogjuk hozni a szükséges információkat.

Hol nyitottak 500.000 Euro értékű Forint vételi pozíciót és mi a céljuk vele?

Treasury tevékenységünk részeként folyamatosan értékeljük a gazdasági-, pénz- és tőkepiaci környezetet, és ez alapján elsősorban különböző kockázatok kezelése céljából kötünk ügyleteket és nyitunk pénzügyi pozíciókat. Az egyes ügyletek részleteit és részletes hátterét nem szoktuk nyilvánosságra hozni.

Mit terveznek a sajátrészvény állománnyal?

Preferáltan új, a társaságban és stratégiájában, így egyben a geotermiában hosszútávon bízó, egy vagy kevés számú koncentrált befektetőhöz kívánjuk értékesíteni a közeljövőben.

Céljuk még hazai vagy külföldi intézményi befektető bevonása a PannErgy Nyrt-be?

Természetesen minden befektetőt örömmel látunk, aki együtt képes gondolkodni a PannErgy-vel, és annak stratégiáját megfelelőnek találja. Nyilvános társaságként ez természetes.

Egyeztettek a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alappal a PannErgy részvény csomag terveikről?

Tudomásunk szerint a kibocsátó érdekeit szem előtt tartva kezelik a részvénycsomagot.

A következő években hány új kút fúrását tervezik és az ország mely területein?

Stratégiánk számos projektet (beleértve külföldit is), így megannyi fúrást tartalmaz. A helyszínek tekintetében a projektek megfelelő előrehaladási szakaszában adunk mindig tájékoztatást.

Mikor várható regionális terjeszkedés a PannErgytől?

A PannErgy már most is folyamatosan készíti elő a potenciális határon túli terjeszkedést, azonban a megvalósításhoz pár évet még várni kell. Érthető célunk, hogy először hazai lehetőségeinket érdemes kihasználni – szerencsére abból is van bőven!

A 2012-es féléves gyorsjelentésben olvasható a 2007-es 5 éves üzleti terv. Egyelőre a társaságnak az ott meghatározott célokat nem sikerült elérnie. Az akkor elképzelt éves 2,4-2,6 PJ zöld hő és 120-160 GWh zöld elektromos áram értékesítést mikor érheti el a társaság?

Sok külső, rajtunk nem múló tényező is befolyásolja (pl. az új zöldenergia szabályozási rendszer felállása), de ezt a célt tekintjük irányadónak az elkövetkezendő 5 évre.

Terveznek további részvényvásárlásokat más cégekben a BÉT-en?

Nem

Mit gondolnak a részvény jelenlegi árfolyamáról?

Nagyon közel áll az egy részvényre jutó könyvszerinti értékhez, ami erős támaszként értékelhető. Az emelkedésre a geotermikus energia kiemelt létjogosultsága, és az ezt körbeölelő stratégiánk - egyben a benne rejlő dinamikus növekedés jelentheti az alapot. De talán elsősorban a társaságnál felhalmozott tapasztalatot, és különleges tudásanyagot kellene kiemelni, amire bizakodóan lehet építkezni.

Mit szóltak a hazai tőzsdén szereplő másik alternatív energiával foglalkozó cég árfolyamának mélyrepüléséhez? Nem jelent ez kockázatot a PannErgy megítélésében?

Nem ismerek a hazai tőzsdén a mi tevékenységünkhöz, és üzleti struktúránkhoz hasonló társaságot. Természetesen a mi közérzetünk is jobb, ha a magyar tőzsdei társaságok sikeresek – ezt kívánjuk szívből mindegyiküknek. De talán nem önzőség, és érthető, hogy magunkra koncentrálunk! Köszönöm a lehetőséget!