Regisztráció Elfelejtett jelszó

Blogbejegyzések - szerző: Kissherceg

Összehangolt fogyasztóvédelmi fellépés a pénzügyi piacokon

Kissherceg

A pénzügyi szektor jogszerű működésének biztosítása, illetve a pénzügyi fogyasztók jogainak erőteljesebb védelme érdekében júliustól módosította eddigi együttműködési megállapodását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - tájékoztatott közös közleményében a két szervezet hétfőn.

Egyre több cég dől be Magyarországon

Kissherceg

Már a hazai cégek több mint 4,1 százaléka szűnik meg fizetésképtelenség miatt, míg egy évvel korábban ez az arány 3,3 százalék volt - derül ki a Dun & Bradstreet Hungária Kft. (D&B) nemzetközi cégminősítő elemzéséből.

A magyarok költik a legtöbbet a lakhatásra

Kissherceg

A magyarok fordítják lakással kapcsolatos szolgáltatásokra kiadásaik legnagyobb részét 28 európai ország lakossága közül, és a legkisebb arányt költik utazásra vagy üdülésre, valamint pihenésre, szórakozásra. Ha tíz százalékkal több pénzük lenne, leginkább élelmiszerre adnának ki többet, és félre is tennének a pluszból a Nielsen felmérése szerint.

A jövő évi államháztartási hiány a GDP 2,4 százaléka lehet

Kissherceg

A szabadon felhasználható tartalékok törlésével az államháztartási hiány (ESA) a GDP 2,4 százalékát érheti el a jegybank előrejelzése szerint - mondta Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezető elemzője a csütörtöki tájékoztatón, amelyen a 2013. évi költségvetési tervezetről készült elemzést ismertette.

Két havi mélyponton a CDS árazásunk!

Kissherceg

Kéthavi mélypontra, 500 bázispont alá süllyedt a szerdai londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, annak ellenére is, hogy az európeriféria kockázati árazásai a nap folyamán emelkedtek.

Technikai elemzés - 2012.07.02.

Kissherceg

Szép félév záráson vannak túl a világ tőzsdéi, így a magyar BÉT is. Mindez az Európai parlamenti képviselőknek köszönhető. Lássuk, hogy sikerült e trendet indítani

Nő a fizetésképtelenség az élelmiszeriparban

Kissherceg

Több mint harminc százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma az idei első negyedévben az élelmiszeripari tevékenységgel foglalkozó cégek körében 2011 azonos időszakához képest, miközben országos átlagban az emelkedés 25 százalékos volt – derül ki a Coface Hungary Hitelbiztosító elemzéséből.

Kissherceg

Ide írj egy 5-10 soros rövid bevezetést, ez a szöveg jelenik majd meg előnézetként. Az írásod a lenti szövegmezőben folytathatod.

Takarékok térnyerése

Kissherceg

A lakossági hitelezésben mintegy 5 százalékos piaci részt képviselő hazai takarékok nyújtják majd a devizahitel-kiváltáshoz felvett forinthitel több mint harmadát, ennek összege január 20-án elérte a 40 milliárd forintot - közölte az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) csütörtökön az MTI-vel.

Harmadával eshet idén az ingatlanbefektetési piac

Kissherceg

A magyar ingatlanbefektetési piac forgalma tavaly 620 millió eurót (mintegy 175 milliárd forintot) tett ki, idén 400 millió eurós forgalom várható, feltéve, hogy a vevők találnak finanszírozást a tranzakcióhoz - mondta Tim O'Sullivan, a CB Richard Ellis társigazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

200 milliárd forint beruházás 20 év alatt

Kissherceg

A Magyarországon 20 éve jelen lévő ABB csoport eddig több mint 200 milliárd forint értékű energetikai és automatizálási beruházást hajtott végre, a cég még januárban megnyitja Budapesten első elektromos autó egyenáramú töltőállomását, amelyet Magyarországon gyárt és innen exportál - mondta Tanja Vainio, az ABB Kft. ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Londonban kamatemelést akarnak

Kissherceg

Londoni felzárkózó térségi elemzők szerint a magyar piac az IMF-tárgyalások kudarcát árazza, és a kialakult helyzetben most már "három számjegyű" MNB-kamatemelésre van szükség. A citybeli szakértők azt jósolták, hogy Fellegi Tamás csütörtöki sajtótájékoztatójára - amelyen a tárca nélküli miniszter az IMF-tárgyalásokról szólt - a piac egyelőre kivárással fog reagálni.

Magyar informatikai cég a tőzsde legújabb szereplője

Kissherceg

December 1-én debütál a BÉT-en az Optisoft Nyrt. részvénye. Az egészségügyi és más humáncélú informatikai rendszereket fejlesztő Optisoft Nyrt. tőzsdei bevezetésre szóló kérelmét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete november 28-án jóváhagyta. Ezzel egy új és jelentős szereplővel bővül a Budapesti Értéktőzsdén elérhető IT-cégek köre.

A válság oka Európa rossz gazdálkodása

Kissherceg

Az euróövezet válságának igazi oka a helytelen európai gazdálkodás, Görögország problémája csak ennek következménye - állítja cseh köztársasági elnök. Václav Klaus szerdán Prágában annak kapcsán nyilatkozott, hogy Görögország népszavazást kíván kiírni a mentőcsomag felvételéről.

Rába- Exportképes a BKV számára kifejlesztett S91 midibusz

Kissherceg

A napokban S91 típusú midibuszok norvégiai szállítására nyert megbízást a Rába Jármű Kft. A jármű elődjéből már több mint kétszáz darab közlekedik Európa nagyvárosaiban. A nemzetközi siker mellett a midibusz a BKV második budavári tesztjét is problémamentesen zárta.