A Magyarországon 20 éve jelen lévő ABB csoport eddig több mint 200 milliárd forint értékű energetikai és automatizálási beruházást hajtott végre, a cég még januárban megnyitja Budapesten első elektromos autó egyenáramú töltőállomását, amelyet Magyarországon gyárt és innen exportál - mondta Tanja Vainio, az ABB Kft. ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Az ABB 1.200 helyszínen 50 ezer berendezést telepített az országban 20 év alatt, és ma már a csoport mind az öt divíziója jelen van Magyarországon - tette hozzá. A csoport öt divíziójába tartoznak az energetikai berendezések, illetve rendszerek gyártása, telepítése, a kisfeszültségű termékek, amelyek főleg az épületautomatizálást jelentik, továbbá a gyártás, illetve a különféle ipari folyamatok automatizálása. Az ABB magyar partnerei között van a Paksi Atomerőmű, a Richter Gedeon Nyrt., a Mol és az ELMÜ. Kövesdi Zoltán, az ELMÜ igazgatósági tagja a tájékoztatón elmondta, hogy 2020-ra 50 ezer elektromos autó lesz Magyarországon, és ezeket el kell látni, az ABB által is gyártott gyorstöltővel. Az ABB csoport 2010-ben 32 milliárd dollár árbevételt ért el, alkalmazottainak száma 100 országban 130 ezer fő. A következő években évi 7-10 százalék növekedéssel számol, holott a globális GDP becsült növekedése csak 3-4 százalék.

MTI