Az elmúlt évek jelentős növekedése után több mint 10 százalékkal esett vissza a külkereskedelem tavaly Kína és India között - adták hírül a kínai és indiai újságok.

A két ország közötti egész éves kereskedelmi forgalom 66,47 milliárd dollárt tett ki, 10,1 százalékkal alacsonyabbat a 2011-esnél. A kínai kereskedelmi minisztérium statisztikái szerint az indiai külkereskedelmi hiány 1,8 milliárd dollárral 28,87 milliárd dollárra nőtt, elsősorban a vasérc exportjának jelentős csökkenése miatt.

A két ázsiai ország közötti külkereskedelmi forgalom 2011-ben 73,9 milliárd dollárt tett ki, 20 százalékkal nőtt éves bázison, ezt megelőzően 2010-ben 61,7 milliárd dollár volt, csaknem 43 százalékos éves növekedés eredményeként. Az elmúlt években tavaly csökkent először a külkereskedelmi forgalom, elsősorban a világgazdaság lassulásának eredményeként. A Kínába irányuló indiai export csaknem 20 százalékkal, 18,8 milliárd dollárra esett vissza, az Indiába érkező kínai export pedig 5,7 százalékkal 47,7 milliárd dollárra csökkent.

A két ország korábban 2015-ös célként a 100 milliárd dolláros kétoldalú forgalom elérését tűzte ki célul, a jövőt illetően ugyanakkor megoszlik az elemzők véleménye, többségük az idén sem számít a külkereskedelmi forgalom jelentős fellendülésére. A két ország képviselői ugyanakkor a tavaly decemberi stratégiai párbeszéd keretein belül a kereskedelmi és befektetési lehetőségek kibővítéséről egyezett meg, januári indiai látogatásán pedig Taj Ping-kuo kínai államtanácsos szintén az évtized közepére kitűzött cél megvalósításának realitását hangoztatta.

MTI