Regisztráció Elfelejtett jelszó

Blogbejegyzések - szerző: Koffein

Margin Call - Krízispont

Koffein

Krízispont /Margin Call/ thriller a pénzügyi világban játszódik, és egy befektetési cég 24 óráját mutatja be a 2008-as világválság kezdő szakaszában. Amikor egy kezdő elemző, Peter Sullivan (Zachary Quinto) olyan információkra bukkan, ami alapján szinte biztosra vehető a cég bukása, a vezetőség olyan döntések meghozatalára kénytelen, melyek mind erkölcsi, mind pénzügyi értelemben bombaként robbannak az üzleti életben

Készülődik az évtized tőzsdei blöffje

Koffein

Kezdjük rögtön azzal, hogy leszögezzük: a Groupon alapítói az elmúlt évek egyik legnagyobb tréfájára készülnek a tőzsdei kibocsátással, nem számítva a tucatjával a Nasdaqra lépő kínai gagyikat. Hiába a nagy felhajtás, könnyen lehet, hogy a srácok elmérték a dolgot, legalábbis az IPO-hoz beadott dokumentumokat elemző pénzügyi világ úgy tűnik, nem kajálja meg a 20 milliárd dolláros szemfényvesztést. Ettől még persze simán összejöhet a varázslat, de ahogy egy tőzsdei témákban igen jártas barátom fogalmazott:

Bennfentesek

Koffein

A globális pénzügyi összeomlás világszerte több mint 2000 milliárd dollárt emésztett fel, és több tízmillió ember vesztette el miatta az otthonát, állását és megtakarítását. Az alapos nyomozómunka valamint a meghatározó pénzügyi döntéshozókkal, politikusokkal és szakújságírókkal folytatott beszélgetések sorozata egy tisztességtelen pénzügyi iparág felemelkedését követi nyomon, és rávilágít az azt mûködtetõ emberek, szabályozások és a korrupt politikusok közötti kapcsolatra.

Kérlek, jobban adóztass meg!

Koffein

Mondja Warren Buffett. “People at the high end, people like myself should be paying a lot more in taxes. We have it better than we’ve ever had it,” Buffett said in a snippet of the interview shown on Bloomie.