Áprilisban visszaesett a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) forgó részvények forgalma az erős márciusi adásvételhez képest - közölte a BÉT hétfőn.

A BÉT azonnali piacának teljes forgalma áprilisban megközelítette a 155 milliárd forintot, amelyből a részvények adásvétele 150 milliárd forintot tett ki, a napi átlagforgalom 7,5 milliárd forint volt. Az előző hónapban 220 milliárd forint értékben kereskedtek a részvényekkel, a napi átlagforgalom pedig 10,5 milliárd forintot ért el. A tőzsdetagok részvénypiaci rangsorában az első helyen áprilisban is a Concorde Értékpapír Zrt. végzett, 19,4 százalékos piaci részesedéssel. Második helyen továbbra is az Erste Befektetési Zrt. áll 15,1 százalékos súllyal. A harmadik és negyedik helyen felcserélődött a sorrend, áprilisban a Wood & Company lépett elő a harmadik helyre, 12,9 százalékkal, a KBC Securities pedig a negyedik lett 10,5 százalékos piaci részesedéssel. Az ötödik a sorban az Unicredit Bank Hungary 8,4 százalékos súllyal. A BÉT származékos piacán szintén mérséklődött a forgalom áprilisban az erős első negyedévet követően, az idei első négy hónap összteljesítménye azonban így is 5,6 százalékkal haladja meg a múlt év azonos időszakit.

MTI