2012.11.08. csütörtök. Az alábbi historikus elemzésben a GSPARK részvény 2006 augusztusa óta nyújtott teljesítményét elemzem. A blogbejegyzés teljes mértékben szubjektív, de a technikai elemzés szabályait betartva készült. A szerző soha nem rendelkezett és jelenleg sem rendelkezik Graphisoft Park részvénnyel.

alt

A fenti ábrán lineáris felbontásban láthatjuk a GSPARK történelmi chartját. Bevezetés után kialakult első technikai alakzat a zölddel jelölt emelkedő háromszög. A magasságából célárat a zöld nyílnál elérte. Ezen a szinten az árfolyam rövidet elidőzött, majd meredeken emelkedni kezdett. Az emelkedésre ráhúzható Fibonacci korrekciós szintek alapján csökkenő trendben az elvárható célár teljesült a narancssárga tört szakaszok végpontjában. Ezt egy kékkel kiemelt fordított váll-fej-váll formációban folytatta, kialakítva ezzel a 2008-2009 évi gazdasági világ válságbeli mélypontját, amit történetesen minden idők legalacsonyabb értéke. Két két nyilat rajzoltam fel az alakzatra, ugyanis nem csak az elsődleges Fibo célár teljesült maradéktalanul, hanem még a másodlagos is. Innentől fogva két éven keresztül épített egy lila színű füles csészét, melyből ismét Fibonacci számait alkalmazva eljutottunk 2012. év csúcspontjába.

alt

Nézzünk bele alaposabban, mi is történt 2011 óta a logaritmikus felbontású charton? Megalapozottan merem állítani, hogy egészen 2012. novemberig egy kétéves Elliott-ciklus fejlődött ki a szemünk láttára. Rendre teljesülnek a korrekciós szintek és a célárak, így bátran rajzolom fel mind az 5 zöld emelkedő szakaszbeli és 3 piros csökkenő szakaszbeli pontot. Az 5-A-B pontokat erősen megtámogatta egy kékkel kiemelt váll-fej-váll technikai alakzat is, melynek célára az Elliott „C” pontjára mutat, mintegy megduplázva az erősségét és érvényességét.

Mit mutatnak az ellenállások és támaszok? Elsődlegesen az exponenciális mozgóátlagokat tekintem. Mind az 50, 120 és 200 napos átlagokat letörte, így egytől-egyig ellenállásnak kell mostantól tekintenünk őket. Támaszt kis eséllyel a 850-es szint fog nyújtani, ha véletlenül egy nagy váll-fej-váll kialakulása forrna ki, egyébként erős támasz szint nem látszik a charton.

alt

Mit mutatnak az indikátorok? Jelen pillanatban napos felbontást nézve a CCI kivételével minden vételen áll. A múltban pirossal jelöltem az eladási és zölddel a vételi jeleket.