Új bevásárlóközpont nyílt Bécs mellett 200 millió eurós beruházással.

A G3 Shopping Resort bevásárlóközpont az osztrák főváros északi agglomerációjában, Gerasdorfnál létesült. Az összesen 190 ezer négyzetméter alapterületű létesítmény 200 millió eurós beruházásból épült meg, és csütörtökön fogadta az első vásárlókat.

A tulajdonos és projektfejlesztő az UniCredit csoport osztrák tagja, a Bank Austria érdekeltségébe tartozó BAI ingatlanfejlesztő. A G3-ban 58 ezer négyzetméteren 140 üzlethelységet alakítottak ki, ebből a nyitásig 97 százalékot adtak bérbe a cég közlése szerint.

A beruházók reményei szerint ezerhatszáz állás létesül a G3-ban. Középtávon 200 millió euró éves bevétellel és napi 18-20 ezer vásárlóval számolnak. Szakértők rámutatnak, hogy jelenleg is nagy a verseny a piacon: Bécsben és környékén a G3 a harmincadik bevásárlóközpont, ezek összesen 700 ezer négyzetmétert tesznek ki.

A G3 a legnagyobb olyan bevásárlóközpont az országban, amely egyetlen épületből áll, míg az üzlethelységek összes alapterületét tekintve az ötödik legnagyobb. Az üzletek területe alapján a vösendorfi Shopping City Süd (SCS) vezet 130 ezer négyzetméterrel, a második a bécsi Donauzentrum 82 ezer négyzetméterrel.

MTI