Fellegi Tamás ma találkozik Irina Ivascsenkóval, az IMF budapesti képviseletének vezetőjével. A Debrecenből küldött gigantikus méretű virágcsokor mellett át fogja adni a Magyar Néprajz különszámát, ami a debreceni népszokásokat tekinti át. Ebben szerepel az a több akadémikus által jegyzett cikk is, ami a lehülyepics*zás népszokását taglalja. Ez lényegében vidám legények kedves huncutkodása, olyan, mint húsvétkor a teli vödör hideg vízzel való locsolás. Meg is sértődik az a debreceni leányzó, akit

Fellegi Tamás ma találkozik Irina Ivascsenkóval, az IMF budapesti képviseletének vezetőjével. A Debrecenből küldött gigantikus méretű virágcsokor mellett át fogja adni a Magyar Néprajz különszámát, ami a debreceni népszokásokat tekinti át. Ebben szerepel az a több akadémikus által jegyzett cikk is, ami a lehülyepics*zás népszokását taglalja. Ez lényegében vidám legények kedves huncutkodása, olyan, mint húsvétkor a teli vödör hideg vízzel való locsolás. Meg is sértődik az a debreceni leányzó, akit nem locsolnak meg és nem hülyepics*znak le minden évben. Tehát Lali bohóc a helyi hagyományok szerint akart csak kedveskedni Irinának, minden más interpretáció a kerályi udvar ellenségeinek cselszövése.

Ami a piacokat illeti, az S&P bekattant télapóként rúgott még egyet Európába tegnap délután. Annyi pofon került már kiosztásra a pénteki csúcs előtt, hogy az európai vezetők mindenben meg fognak egyezni. Ennek ellenére egyre irritálóbb, ahogy a minősítők rátelepszenek a világra. Az még nagyobb pofátlanság, ahogy nyalnak Kínának és döngölik Európát. A végén megint a magyar kerálynak lesz igaza, kell az a szabadságharc, de európai szinten. Már csak az a kérdés, hogy ki legyen a vezérlő fejedelem. Mert ki látott már kiskosztümös vezérlő fejedelmet?

Amúgy ma emelkedünk. A piacok egy százalék körüli pluszban nyitnak. Aztán jön a szokásos rángatás. Se nagy rally, se nagy beesés nem várható ma.