A térfigyelés és vagyonvédelemről tartott rövid ismertető előadást az Őrmester Nyrt a sajtó munkatársainak. Igyekeztem hasznos és pontos összefoglalót írni számotokra.

Közterületek biztonsága, megfigyelő rendszerek alkalmazása jelentősen csökkentheti a bűnözés mértékét a védett területeken. Az Őrmester Nyrt először a 2000-es évek elején építettki térfigyelő rendszer a székesfehérvári vasúti pályaudvaron. Ennek köszönhetően a bűnözés jelentősen, közel 90%-al csökkent.

Fontos dolgoh, hogy komplex biztonsági szolgáltatások nyújtása leginkább egy biztonsági menedzsment rendszerrel lehetséges. Ezzel lehet a legjobban felmérni a hiányosságokat, lehetséges kockázatokat, egyénre szabott megoldásokat lehet hatékonyan működtetni.

A megélhetési bűnözés jelentősen növekedhetett a válság alatt, így egyre nagyobb szüksége van az embereknek a biztonságra és biztonságérzetre.

  • Térfigyelő rendszereket 3 jogi értelemben alkalmaznak:

o közterületi – cégek építenek ki, de hatósági személyek figyelik (rendőrség, önkormányzat – közterület felügyelet),

o közönség számára nyilvános helyek – jelezni a látogatók felé, hogy biztonsági rendszer működik. Az adatkezelő ember a vagyonvédelemért felelős személy.

o magánterület – korlátozva lehet felvételt készíteni néhány területen ( közönség számára nyitott helyen is). Ipari képfeldolgozás – gyártástechnológiai folyamatokba illesztik be a kamera rendszereket, amely felismeri a gyártás során a megadott értékektől történt eltéréseket. "Selejt figyelés."

• az átlagos városi ember leggyakrabban a bevásárlóközpontokban találkozhat magánterületen komoly biztonságtechnikai rendszerekkel, miután belép az ajtón. A bejáratnál felhívják az emberek figyelmét, hogy aki belép, annak számolnia kell azzal, hogy felvétel készül róla.

• intelligens mozgókép felismerő kamera rendszerek. Viselkedésformákat fel ismerik a rendszerek, már a bűnre való készülődés mozdulatait. Pl London, ahol arc felismerő rendszer van alkalmazva vagy autok esetén rendszám felismerés.

  • Vagyonvédelemben az ember a leggyengébb és legdrágább láncszem. A technikai eszközök alkalmazása során a személyiségvédelem a legelső, amelynek meg kell felelni. Az őrzés védelem nem érheti el soha 0%-ot.
  • a vagyonőrnél a garantált bérminimum bruttó 94.000Ft-ot keres, amely összköltsége 160.000. 160-170 munkaóra/ hónap. Biztonságtechnikai megoldások részben kiválthatnak élőszemélyes megoldásokat vagy csökkenthetik azok szerepét, de az emberi tényező soha nem érheti el a 0%-ot.
  • A vagyonőri képesítéseket folyamatosan fejlesztik, hogy tudja értelmezni a munka során felmerült problémákat és technikai eszközöket.
  • A kamera képeket 72 óra elteltével törlik a személyiségi jogok és a adatvédelem miatt, ezt a rendőrség szigorúan ellenőrzi.
  • A privát vagyonvédelem 21 éves Magyarországon, ezért még sok probléma merül fel munkaközben. 3700 vagyonvédelmi cég van itthon, további 3000 ahol melléktevékenységként jelölték meg. Ausztriában 120, Francia országban 100 alatt van ezen biztonságtechnikai cégek száma.
  • Az intelligens rendszerek esetén is mindig az ember dönt, a gép nem tudja helyettesíteni a komplex gondolkodást..

A komplex felhasználóbarát rendszerek tervezése 4 pontból épül fel:

  • tervezés
  • telepítés
  • monitorozás
  • kivonulás

Ezeket a rendszereket meghatározott időközönként auditálják, hogy az ügyfeleknek a legmagasabb színvonalon szolgáltathassanak.

A rövid összefoglalóból kiderülhetett számotokra, hogy az Őrmester Nyrt előtt új piaci lehetőségek vannak, hogy fenntartsák növekedésüket. Kiemelném az eddig kis állami piaci részesedést, amely a jövőben változhat, ha továbbra is a biztonságot szemelőtt tartják az önkormányzatok és beruházásokra kerül a sor.