Liberálkommunisták és az erkölcs, valamint a Liberálkommunisták és az állam kapcsolata, illetve a liberálkommunista reverse engineering gazdaságpolitika

Liberálkommunisták és az erkölcs,

valamint a

Liberálkommunisták és az állam kapcsolata,

illetve

a liberálkommunista reverse engineering gazdaságpolitika

A legfontosabb megértendő a liberálkommunizmus ideológiájával kapcsolatban a felsőbbrendűség tudata, illetve az, hogy az ideológiát mindenek felett állónak, felsőbbrendűnek hiszi, amely mintegy végső formában az egyetlen marad az emberiség számára. Külön érdemes ezt megfigyelni ezt a módszertant a szocialista kommunizmusban, amely ezt már akkor is “nemzetközivé lesz” címszóval aposztrofálta magát, és a nemzeti szocializmusban (NSDAP), amely kifejezetten azzal állt ezen ideológiával szemben, hogy NEMZETBEN gondolkodott, azaz egy nemzet uralkodását, erkölcsi jogát próbálta alátámasztani a világ ideológiai uralmára.

Mindezek alapján szinte adódik a felismerés, a liberálkommunisták az ellenfeleiket kortól lés a mondandótól függetlenül NÁCINAK fogják bélyegezni. Ennek az oka ugyanis az, hogy a liberálkommunisták ellenzői hisznek a NEMZETBEN az ÁLLAMOKBAN és a NEMZETEK ÖNRENDELKEZÉSÉBEN. Azaz elfogadják azt, hogy felettük állhatnak a saját népük képviselői és elfogadják az államok szükségszerűségét, valamint az állam hatalmát is. Magyarán szólva, hisznek abban, hogy az ÁLLAMHATALOM jó is lehet, mig a liberálkommunisták legfőbb ideológiája az, hogy az ÁLLAMHATALOM CSAK ROSSZ és pusztítandó lehet.

Sokak számára tehát paradox módon valójában az antiliberálkommunisták a valódi liberálisok, egyszerűen azért, mert ők azok, akik hisznek a nép bölcsességében, hogy tud vezetőt választani magának. Ebben ugyanis az a paradoxon áll fenn, hogy a liberálkommunisták nem hisznek az államban, az államot, az állam erejét akarják leépíteni azok felett álló, megfoghatatlan és senki által meg nem választott intézményekre bízva a népek, nemzetek sorsát, azaz elviatva azon észbeli képességet, hogy dönteni képesek a saját sorsukról. Persze nagyon fontos ebből a szempontból, hogy ez ne érhessen el Istenig, mert ebben az esetben a RENDSZER haszonélvezői valójában nem élvezhetnék annak a hasznát. Ezért is van az, hogy MINDEN KOMMUNISTA eszme és ideológia egyben ateista és istentagadást hirdető. Mert a lényeg azon van, hogy csak egy jól meghatározott kör uralkodhasson, minden hatalmat a kezében tartva és a senkiknek, niemandnak éppen azért fontos ez, hogy tudják, merrefelé kell nyalni és hogy az, akinek nyalnak, annak a szolgálatát ők választották és az nem abból fakad, hogy hová és minek születtek, hanem az ideológia elfogadásából.

Az ilyen lelkületűeknek már az is hergelésre adhat okot, ha másik magyarnak többje van, sőt olyan sok, ami neki egy életen át nem lesz. Akkor az már burzsuj, oligarcha, a lényeg, hogy “a rendszer ellensége”, hiszen akinek vagyona van, aki önálló lehet az nincs kiszolgáltatva a rendszernek. Nekik az a fontos, hogy a belső párton kívül senkinek se legyen se tényleges hatalma, se tényleges vagyona, és senki se mondhasson ellent ezeknek és a csinovnyikjaiknak.

Kivéve természetesen ez alól a “belső párt” tagjait, azok esetében ugyanis a liberálkommunisták ugyanis elfogadhatónak tartják a tobzódást, harácsolást, vagyonfelhalmozást, hiszen

A SAJÁT URALKODÓ OSZTÁLYUKAT, A DIKTATÚRA LEGFELSŐBB KASZTJÁT

elfogadják olyan vagyonnal és hatalommal együtt, ami nekük álmukban sem jön elő, de éppen ezért már a töredékénél is oligarházni, burzsujozni kezdenek és követelni a vagyonok elvételét, megadóztatását és annak a szétosztását maguk között. Ezt pedig különösen azért érdemes kiemelni, mert nem lehet elégszer kiemelni, hogy ez egy egyszerű vagyontranszfer lenne a “felhalmozók” irányából a “felzabálók” irányába, ugyanis ettől ez a réteg nem felemelkedne, hanem éppenhogy csöndben maradna (panem et circenses), és méginkább elkényelmesedne.

Ennek ékes példája a kádári rendszer, amely valódi jólétet teremtett azáltal, hogy nem engedte meg a vagyonosodást, és a keletkező jövedelmet szétosztotta, ezt úgy megszokták az emberek, hogy a mai napig ezt vágyják, és a mai napig feltör a liberálkommunista változatból, hogy nekik

JÁR A JÓLÉT

és ha másnak van, akkor attól el kell venni és nekik kell odaadni. Eszük ágában nincs azonban felemelkedni, eszük ágában nincs tenni a jobbulásért, a többre menésért, egyszerűen csak nekik adja az állam a mannát, mert nekik az jár. És valójában innen következik az, hogy a vállalkozók, a “felhalmozók” számukra ellenségek, akik nyilvánvalóan lopnak a közösből, hiszen nekik sem járhat több, mint másoknak, mert

EZ AZ EGYENLŐSÉG

Az, hogy ezért ezek az emberek többet is dolgoznak, az őket nem érdekli, mert a “szabadság, egyenlőség, testvériség” fogalmában az egyformán dolgoznak és testvériesen megosztoznak a szabadon döntött szabályok alapján a jövedelmen – az nem szerepel. Ők leragadtak a primitív

NEKIK EGYENLŐEN JÁR MINDEN, AMIT SZABADON ELVEHETNEK AKÁR A TESTVÉRÜKTŐL IS

mert ez a liberálkommunisták erkölcse és etikája.

VEDD EL, AMIT EL AKARSZ ÉS AZ A SZABADSÁG, HA EZT MEGTEHETED. KÉNYSZERÍTSED RÁ AZ AKARATOD MÁSRA A LIBERÁLKOMMUNISTA IDEOLÓGIA MENTÉN, MERT HA ÍGY TESZED, AKKOR EZT SZABAD MEGTENNED.

Azaz jól látható, hogy a liberálkommunisták valójában magukon kívül lenéznek mindenkit és ez általában a magánéletükben is megmutatkozik, többnyire képtelenek a normális családi életre a kiállhatatlanságuk és erőszakosságuk miatt – ezt szokták leplezni a különböző perverziók, abnormális és a nép számára általában teljesen elfogadhatatlan dolgok erőltetésével, illetve azoknak a népre erőszakolásából. Ez a mentalitás ugyanis a lényükből és lényegükből fakad, abból, hogy meg vannak győződve felsőbbrendűségükből és ezáltal arról, hogy “szent kötelességük” mindenféle hatalommal leszámolni, mindenféle olyan hatalmat megszűntetni, ami személyhez kapcsolódóan fennállhat. Ezért is fontos számukra az, hogy ha a liberálkommunizmus tanait valaki felismeri, vagy cáfolatára kel, netalán olyan jellegű ideológiát fogalmaz meg, amely ellentétben áll az egyeduralommal, akkor azt azonnal dühödten támadni, alpári módon gyalázni és lehetőleg ellehetetleníteni akarják.

Ennek módszertana az úgynevezett liberálkommunista csűrhe, avagy egyszerűen a csordaszellem. Ebben a csordában ugyanis erősnek, bátornak, úgy egyáltalán valakinek érzik magukat, és ebben a csordában és ebben a csordaszellemben támadnak rá arra, akivel nem szimpatizálnak és ki akarnak csinálni. Érdemes megfigyelni ennek analóigáját az általuk felbújtott alsóbb néposztály egyes csoportjain, és érdemes azt megfigyelni, hogy ezt valójában honnan tanulták meg. Az “egységben az erőben”, főleg akkor, amikor pontosan egyforma niemandok alkotják a csoportot, akik saját maguk közül választanak führert, illetve főtitkárt, akinek a szava szentté válik, irányítása pedig megkérdőjelezhetetlenné.

Ez az a csordavezető, aki innentől kezdve a csordára támaszkodva KISAJÁTÍTJA a jogokat, nem törődve tulajdonnal, nem törődve ERKÖLCSÖKKEL, és legfőképp demokráciával és szabadságjogokkal.

Ha egy liberálkommunista csűrhe vezetőt talál magának, akkor onnantól számukra megszűnnek a törvények, a hatalom, mert úgy érzik, innentől az történik, amit ők akarnak és ezt mindenkire rákényszeríthetik. Így történik meg az is, hogy egy idő után maga a vezető is beleesik az imádatba, egyszerűen elhiszi magáról azt, hogy ő valami különleges és felkent személyiséggé vált, akinek a kezébe került a hatalom és joga van döntéseket hozni, parancsolgatni és irányítani. Itt fontos megjegyezni: EHHEZ nem szükséges választás, sőt mi több, soha többé nem lesz szükséges a választás, innentől már csak a döntés marad a részéről. Magyarán szólva, az ilyen jellegű embert nem választják – egyszercsak lesz. Többnyire lúzer, niemad személyiségről van szó, aki a magánéletében teljesen torz életet él, sokszor megfigyeltem, hogy csak azért van felesége mert szereti a vaginát, de egyebekben a feleség inkább férfi, de mindenképpen teljességgel alárendelt szerepben lesz, mert az ilyen személyiség nem tud másokkal kompromisszukom között élni, vagyis tartós normális párkapcsolatban élni. Az “alatta” lévő csorda természetesen részben már képes erre, azonban a történet lényege mégiscsak az, hogy ilyenkor a vezetőt egyszerűen hallgatólagosan felhatalmazzák mindenre, vagyis valójában létrehozzák:

A DIKTÁTORT.

Magyarán szólva a kommunizmusnak és a liberálkommunizmusnak is MINDIG szüksége van egy diktátorra, és mindig szükségszerűen ki is termeli a maga diktátorát, ebben a liberálkommunizmus csak abban különbözik, hogy a XXI. század diktátora elvont fogalommá vált, a XXI. században a diktátor MAGA A RENDSZER.

És érdemes még valamit megfigyelni. Nevezetesen azt, hogy ennek a torz és beteg rendszernek a hívei általában mind látens diktátorok, mind valójában hatalmat akarnak és mind azt hiszik, hogy ebben a rendszerben már senki sem korlátozza őket, és ezért dühödnek fel azonnal abban a pillanatban, ahogy korlátozzák őket. Ilyenkor szokott előjönni a szokásos “cenzúrázás”, méghozzá mindjárt kétféleképpen: Az egyik az, hogy ha valaki nem kíváncsi az uszításaikra, akkor “cenzúrát” kiáltanak, ugyanakkor ha valaki olyat mond, ami nekik nem tetszik, akkor azonnal “cenzorért” kiáltanak.

Ez ügyben érdemes megfigyelni azt, hogy igen komoly mennyiségű betiltott film és könyv van manapság is, illetve hogy milyen könnyen veszíti el valaki az úgynevezett szavahihetőségét, illetve lehetőségeit, ha ezzel a diktatórikus rendszerrel szembeszáll. Ilyenkor ugyanis a csorda összezár és támad.

A diktatórikus rendszer legjobb ismérve ugyanis az, hogy nem engedi meg a kritikát. És a diktatúra híveit pedig az jellemzi, hogy fanatikusan támadnak, ha valaki megkérdőjelezi azt a jogukat, hogy “azt csináljanak, amit csak akarnak és ezt bárkire és bármikor szabadon rákényszeríthessék”.

Mert számukra ez a “szabadság, egyenlőség, testvériség”, az, hogy számukra mindent szabad, senki nem korlátozza őket, mindenki más pedig egyformán lesz elnyomva, terrorizálva, lebutítva. A testvériség pedig mindig akkor jut eszükbe, amikor “egy testvérüket” bántják, vagy megbántódik, vagy valaki csúnyát mond rá: Ilyenkor csapatokba verődve térnek vissza és támadják el azt, aki saját értéktelen rendjük szerint nekik nem tetszőt mondott. Itt ismét fontos visszautalni arra, hogy mennyi és milyen kisebbségek tanulták ezt meg leginkább, és egyben azt is, hogy ehhez mire volt szükség elsősorban:

ELSŐSORBAN AZ ÁLLAMHATALOM LEJÁRATÁSÁRA

így például arra, hogy a rendőrség tekintélyét a földbe döngöljék és hogy a bűnözőknek több joga legyen, mint az áldozatnak, hiszen ez azt az érzetet fogja kelteni az áldozatban, hogy az ÁLLAMBAN nem lehet bízni, vagyis “magánmódon” kell megoldani a problémákat, azokat is, amelyek minden józan ész szerint az államra tartoznak, például a közbiztonságot.

Így látható leginkább ezen rendszer destruktivitása és teljessége, a legfontosabb az emberek individualizálása, a család, mint összetartó erő szétrobbantása és leépítése, mert az egyénekre zuhant tömeg nagyon könnyen irányítható, hiszen a félelmét kihasználva könnyedén jelenhet meg a diktátor, aki rendet tart. Ez ügyben nagyon fontos visszagondolni 2006.10.23.-ra, amikor képesek voltak még azt is elérni a félelemben tartással, hogy számos ember elhitte, hogy amit az utcákon a terroristává átvedlett karhatalom művelt, az normális és az érdekükben történt. Jól láthatóan mutogatták a “főparancsnokot”, ahogy a helyzet magaslatán áll, kommunikálták azt, hogy a rendszer ellenségei valójában bűnözők, akikkel szemben bármi megengedhető, mert különben romba döntik a rendszert.

MERT A LIBERÁLKOMMUNIZMUS FÉL

MERT A LIBERÁLKOMMUNISTÁK VEZETŐI FÉLNEK

Mert tudják, hogy hatalmuk addig és csak addig tart, amig a nép fel nem ismeri valódi lényegüket, és pontosan addig tudnak híveket toborozni, amig az internet világában az elidegenítéssel, és a mindenhová beületett ügynökökkel le tudják rombolni azokat, akik felemelik a szavukat

A LIBERÁLKOMMUNISTA DIKTATÚRÁVAL

szemben.

Sajnálatos módon manapság még kevesen vannak azok, akik ezt rendszerszinten átlátva képesek az övön aluli ütések bevitele, a topicok szétoffolása és gyalázása ellenére is folytatni a szabadságharcot, a nemzetek szabadságharcát az önállóságért, mert hisznek az emberekben és az emberek döntési képességében. Ennek legfőbb oka az, hogy igen magas a

LÁTENS LIBERÁLKOMMUNISTÁK ARÁNYA

akik valójában nem hisznek a liberálkommunizmusban, azonban azt hiszik – több-kevesebb meggyőződéssel -, hogy a liberalizmust képviselik, pusztán azért, mert a liberalizmus szép eszményeit puffogtatják. Ekkor szokott az előfordulni, hogy a “megbántott, gyengébb” védemére kelnek a “hatalommal szemben” és észre sem veszik, ahogy hülyét, komplett idiótát csinálnak belőlük, mert

KIHASZNÁLJÁK ŐKET

ugyanis az igazi hithű liberálkommunisták már építenek erre a fajta emberi tulajdonságra (a gyengébb mellé állásra), és egyenesen erre játszanak már rá egy olyan esetben, amikor valakit, vagy valakinek a mondanivalóját tönkre akarják tenni, és meg akarják alázni: Olyan viselkedésmintát vesznek fel, amely érzelmeket kelt a látens liberálkommunistákban, így nácizni kezdi azt, akit, vagy amit le akar járatni (ez többnyire önmagában elég a megsemmisítéshez), vagy éppen eljátssza, hogy aki gyakorolja a JOGSZERŰ hatalmát, az diktátor. Ilyenkor tehát mindig szükséges annak megvizsgálása, hogy az, aki a JOGAIVAL él, az a jogokat HOGYAN szerezte, és hogy azok valójában az

Ő JOGAIT VÉDIK, VAGY A MÁSIKÉT SÉRTIK.

És ilyenkor nagyon gyorsan kiderül, hogy többnyire azok a jogok, amik ellen ágálnak, azok vagy természetesek, vagy teljesen törvényesen megszerzettek, illetve azt valójában valaki más származtatta rájuk, akinek ez a jogában állt. Vagyis, tőle ezen jogok valójában elvitathatatlanok, az pedig, hogy az ellen ágáljon valaki, az egyszerűen értelmetlen. Sőt mi több, a valóság az, hogy ugyanezen jogokkal ő is bírhatna, azokat ő is alkalmazhatná, azonban számára nem az az érdekes, hogy mik az ő jogai, hanem az, hogy másnak – akit ő nem fogad el, mert nem hithű liberálkommunista – felette hatalma legyen. Hasonlóképpen érdemes megfigyelni, hogy az esetek többségében ugyanazon joggal a jogot kritizáló is rendelkezik,

CSAK NEM OTT

amit ezért nem bír elviselni. Természetesen, a jog diktatúrázása esetükben csak annyit tesz, hogy azt másoktól

EL AKARJÁK VENNI

miközben természetesen a sajátjukhoz makacsul ragaszkodnak. Ami egyébként – ha bárki rákérdez – azonnal kiderül, hogy sehonnan sem származik, vagy származtatható, az kizárólag a libárálkommunizmus eszméjéből eredeztethető. Éppen ebből következik, hogy abban a piallanatban, ahogy valódi hatalmat kaparintanak a kezükbe, azzal

AZONNAL VISSZAÉLNEK

és kicsinyes bosszútól egészen a terrorig élvezik ki a hatalmukat, demonstrálják diktatórikus hajlamukat, amikor öncélúan bizonygatják, perverz örömmel a szájuk szélén, hogy “most már ők is”, avagy “itt ezt meg ők tehetik meg”. Azaz, a világ legtermészetesebb módján élnek azon eszközökkel, amiket mástól elvitatnak, bizonygatva, hogy

NEM KEVESEBB ŐK ANNÁL, AKI NEM ENGEDETT MEG NEKIK VALAMIT.

Persze a fentiek alapján már érthető ennek az oka, de talán egyszerűbb itt összefoglalni. Nem arról van szó, hogy bizonyos JOGOK ellen, illetve általában a jogok ellenében ágálna - hiszen akkor anarchista lenne -, hanem azért ágál, hogy

MÁSNAK LEGYEN JOGA, AMI FELETTE ÁLL,

hiszen pontosan ez az, ami a számára elfogadhatatlan, hiszen egy liberálkommunista számára elfogadhatatlan az, hogy egyátalán létezik olyan jog, ami nem nála van, amit nem a “párt” birtokol, és főleg az elfogadhatatlan számára, ha azzal egy magyar él. Egyszerűen fogalmazva, az ellen ágál, hogy más jogokat birtokolhasson, mert a jogok csak a libeárálkommunizmusból származtathatóak, és ennek az az alapja, hogy a liberálkommunistákat senki se korlátozhassa semmiben saját ideológiájuk szerinti életükben.

És ismét visszaértünk oda, hogy mi lett a baj számos alsóbb osztálybeli csoporttal, egyszerűen elvitatják az állam természetes és szükséges jogait, aminek a legegyszerűbb módja az, ha a közösség jogait rombolják, pusztítják és negligálják, és valójában

ERŐSZAKKAL

kényszerítik rá az akaratukat másra a liberálkommunizmus ideológiája nevében. Mindez tehát annyit tesz, hogy valójában ők az erőszakosak, a diktatórikusak, mert ők azok, akik nem bírják elviselni azt, hogy csak korlátozott, szabályozott jogaik vannak, és ezért fontos az a számukra, hogy azonnal fellépjenek bármivel, vagy bárkivel szemben, aki erőt tud mutatni.Vagyis mindebből logikus következményként adódik az, hogy a liberálkommunisták valójában

DIKTÁTOR HAJLAMMAL

vannak megáldva és ennek azonnal nyomatékot is adnak, ahogy hajlamot kapnak a kezükbe. Vagyis minden látszat ellenére a liberálkommunisták valójában a tökéletes ellenétei és ellenfelei a liberálisoknak, akikből pont ez a fajta hajlam hiányzik, mert számukra a hatalom nem cél, hanem legfeljebb eszköz. Vagyis akiről látható, hogy hatalomra vágyik, hatalomra akar törni, illetve másoktól el akarja venni ezenközben a szerzett jogait, az nem lehet más, csak liberálkommunista, aki sokszor saját magának sem meri bevallani a diktatúrára és erőszakra való hajlamát, ami többnyire kiállhatatlansággal párosul a látszat nyájasság álcája alatt.

Ahogy pedig korábbi blogjaimban kifejtettem, teljesen nyilvánvaló lehet innentől az, hogy miért tud ez összefonódni az uzsoramaffia és a világuralomra törő vágyakkal – hiszen

AMI EGYIKNEK A CÉLJA, AZ A MÁSIKNAK AZ ESZKÖZE

ugyanis bármiféle hatalom megszerzésének az államok felett alapvető feltétele az, hogy az államok hatalmát elvonják és elvitassák, méghozzá belülről. Az tehát, hogy miért érdeke az ilyen hatalomra, a korlátlan hatalomra törő rendszernek az összefonódása az alsóbb népréteggel, vagyis az erkölcsi zülléssel, mert mindez valójában az ő érdeküket szolgálja és számukra semmi gondot nem okoz az ilyen alakokkal való piszkos munka elvégeztetése.

Éppen ezért, akit ez érdekel és akit ez érint és aki tenni is akar valamit, nem kell sokat tenni. Egyszerűen csak rá kell mutatni a liberálkommunistákra, rá kell mutatni a liberálkommunisták módszertanára (például topicrombolás a perverz maszturbálás jegyében, hogy bizonyítsák, ők bármit megtehetnek), és nem szabad engedni nekik a csordába felfejlődést, valamint a liberálkommunista métely terjesztését.

Egyben pedig meg kell tanulni az összefogást, az egymásért való kiállást, azt, hogy a liberálkommunizmussal szemben kizárólag azon értékek mentén lehet harcolni, amelyeket ők le akarnak járatni.

ÍGY: SZABADSÁG, TESTVÉRISÉG, EGYENLŐSÉG

Vagyis, a nép szabadsága az első - vagyis mindig azt kell nézni, hogy ki az, aki a nemzet felemelkedése és a nemzet megmaradása mellett érvel, és ki az, aki ezt korát meghaladott lózugnak tartja ÉS ELVONT, VALÓJÁBAN NEM LÉTEZŐ ALTERNATÍVÁRA MUTOGAT, a testvériség az, hogy minden állampolgár, minden magyar egyenlő és szabadon választhatjuk meg a vezetőinket, akik jogunk van akár elkergetni is. De idegen hatalmat SOHA nem hívunk a nemzet ellen, mert aki ezt teszi, az GYŰLÖLI A NEMZETET, BÁRMELY NEMZETET és le akarja rombolni az államot, gyengeségbe taszítva azt, így kiszolgáltatva a nemzetet idegeneknek. Az egyenlőség pedig annyit tesz, hogy egyformán részesedik mindenki a nemzet hasznából és egyformán részesedik belőle, egyforma jogok illetik meg őket, de elfogadjuk a KÜLÖNBÖZŐSÉGET is, és nem akarjuk erőszakkal az EGYFORMASÁGOT erőltetni, így például az egy osztályba ERŐSZAKOLJÁK BE Michelangelot és a debilek debiljét, a gyerekgyilkost és a zsenit.

El kell fegadni, hogy nem vagyunk egyformák, mert ez vezet az egyenlőséghez, ahhoz, amikor EGYENLŐ FELTÉTELRENDSZERT alakítunk ki, és nem azt, amikor egyformán akarunk mindenkit kezelni. Az egyenlő feltételrendszer lényege az, hogy a meghatározott cél érdekében egyenlő feltételeket hozunk létre, azaz kiegyenlítjük a különbséget, azaz a zseniknek engedjük, hogy zseniképzőbe járjanak, a hátrányos helyzetben lévőknek, hogy normális körülmények közé kerüljenek, az felzárkóztatást igénylőknek pedig felzárkóztatást kell adni. MINDEN ami ezzel szembemegy, az a liberálkommunizmus.

Ez teljesen ugyanez a gazdaságban is, fontos megfigyelni, hogy a liberálkommunisták az EGYFORMASÁGOT mindig úgy képzelik, hogy függetlenül a szereplők erejétől, nemétől, fajától, mindentől ÖSSZE KELL ŐKET ENGEDNI, azaz az aranyhalat a cápával, hiszen az is 1:1 ””küzdelem”” a beteg értékrendjük szerint. Mert ennek a lényege az, hogy gyakorlatilag bárkit és bármikor kicsinálhassanak, hiszen csak rá kell szabadítani az erősebbet és a végén “csak egy maradhat”, azaz az ő és az őket finanszírozó RENDSZER háttere. Ezzel szemben ugye az antiliberálkommunisták úgy gondolják, hogy egyenlő feltételeket kell teremteni, azaz olyan feltételrendszert, amiben a cápák a cápákkal, az aranyhalak az aranyhalakkal versenyezhetnek és még csak véletlenül se kerülhessenek össze, sőt mi több, külön medencét kell létrehozni mindkettőnek, mert EZ A SZABADSÁG és nem az, hogy szabadon bárki bárkit felfalhat.

Egyebekben érdemes ez ügyben az USA-ra felfigyelni, mert ott mára már összesen csak a “demokraták” és a “republikánusok” vannak versenyben, akik esetében talán nem kell külön hangsúlyozni, hogy a republikánusok is demokraták, illetve a demokraták is hisznek a köztársaságban. Mondhatni, valójában arrafelé igazából viszonylag egyszerű a képlet, csak annyi a különbség, hogy az állam mennyire legyen szereplő az emberek életében, azaz mennyire avatkozzon bele a folyamatokba.

Azonban van egy nagyon fontos és igencsak lényeges momentum, ami errefelé még soha nem került megértésre, de véleményem szerint felismerésre sem. Ez pedig az, hogy:

MINDKÉT IDEOLÓGIA ALAPVETŐ ELVÁRÁSA AZ ERŐS USA ÉS AZ ERŐS ÁLLAM.

Magyarán szólva, fel sem merül, hogy az állam GYENGÉBB legyen, azaz “kevesebb joga legyen” és “kevésbé avatkozzon bele az életekbe”; pláne, hogy “épüljön le”, az meg teljes mértékben kizárható, hogy bárki is azt higgye, hogy arrafelé elfogadnának bármi olyasfélét, hogy bárki más mondja meg nekik, hogy mit csináljanak.

Itt most persze el lehet a kérdést azzal bagatellizálni, hogy a világ legerősebb államaként ezt megtehetik, de nem erről van szó kéremszépen, azt kell megtanulni, hogy szó sincs arról, hogy:

GYENGÜLJÖN AZ ÁLLAM.

Ez ugyanis még csak elképzelés szintjén sem vetődik fel. Hasonlóképpen Nagy Britanniához, Franciaországhoz, Németországhoz, Ausztriához, Svájchoz és általában minden nyugati típusú államhoz. Mindebből tehát logikusan következik, hogy arrafelé a liberálkommunisták általában nem kerülnek a hatalom közelébe, ezért is próbálták meg azt a fajta “hátulról megyünk előre” típusú gyalázatot, hogy a népek eladósításán keresztül meggyengítsék az államokat, hogy elvegyék tőlük a döntési jogot, hogy kiszolgáltatottságba taszítsák az államokat az uzsoramaffiának, a rendszert működtető pénznek.

És itt érdemes azt is megfigyelni, hogy még ahol sikerült is megingatni a hagyományos rendszert, ott is most a nemzeti irányokba mozdulnak el, és éppenhogy Európában is az látszik, hogy pontosan ellentétesek a folyamatok, mint amit a liberálkommunisták errefelé állítanak, éppenhogy nem a közös, hanem az egyéni megoldásokban látják a kiutat a bajból, amit a liberálkommunista diktatúra kavart Európában és általában a nyugati típusú pénzrendszerben.

Mert hogyan is működik ez a rendszer?

Valamikor valakik kitaláltak egy érdekes módszertant, azt a módszertant, amely nem valódi mérésekből és adatokból dolgozik, hanem “reverse engineering” módjára visszafelé próbálja fejteni a folyamatokat. Ennek az a lényege, hogy a korábbi racionális számításokat kiforgatták, a fogalmakat megváltoztatták és így elválasztották a valóságot a liberálkommunista gazdaságpolitika számaitól.

Mit is jelent mindez?

Azt, hogy az ancient számítási mód szerint volt a termelés, a termelésből származó haszon, az ezt megadóztató állam és az ezt a pénzt elköltő állam. Amikor ez egy teljesen egyenes folyamat volt, minimális keresztmozgásokkal, akkor könnyen átláthatóak voltak a pénzügyek, különösen akkor, amikor kölcsönről és kamatról még szó sem volt. Amikor ez bejött a rendszerbe, akkor még nehéz volt ennek a megértése, számítása sokak számára, mert nem fogták fel a kamatoknak a jellegét, jellemzőit, számolását. Így kerültek előnybe azok, akik ezzel foglalkoztak, mert ők ezt a számítást könnyedén elvégezték, ellentétben a teljességgel tanulatlan emberekkel. Ez a rendszer azonban még így is, az időnkénti “erőszakos adósság kinullázás” ellenére is működőképes volt és egészen addig az is maradt, amig a “szociális típusú” gongolkodás meg nem kezdett erősödni, azaz egészen addig, amig az állam szerepébe még csak véletlenül sem került bele az, hogy rendszerszinten folyósítson ellátásokat, vagy biztosítson szolgáltatásokat az adóbevételekből.

Ahogy ugyanis ez megtörtént, egyre több adót kellett elvonni és egyre nehezebb volt a renszert kiszámítani, hiszen az állam számtalan esetben tette egyik zsebéből a másikba a pénzt, például az orvosok számára kifizetett pénzből visszafolyó adót. Ezt az esetet azért érdemes megemlíteni, mert például így fordulhatott elő az, hogy az “okos kórház” számlát fogadott be a bruttó bérre, ami “papíron” ugye ugyanannyi kifizetés volt – csakhogy mivel az adó nem folyt be az államhoz, a költségvetés megbillent. EZÉRT nem szabad a rendszert “egyformára hozni” feleslegesen, mert akkor ilyen anomáliák jönnek elő, hasonlatosan például ahhoz, amikor mondjuk egy BKV, vagy MÁV esetében az úgynevezett veszteségből - amit dotálni kell – abból nem kerül levonásra azonnal az általuk befizetett adók teljes volumene. Amennyiben ugyanis az adók összességében meghaladják a dotációt, akkor az adott cégek összességében nemhogy veszteségesek, hanem egyenesen nyereségesek. Ebben az ügyben elég a MALÉV esetére utalni.

És hogy ezt most miért írom le? Teljességgel nyilvánvaló az, hogy amennyiben magáncégekről lenne szó, akkor és abban az esetben ha a tulajdonos bepótolja a pénzt, akkor a cégek működőképesek maradnak. Namármost, amikor a cégek úgy pumpálják át egyik cégből a másikba a pénzt, hogy adóoptimalizálás történik egy holdingon keresztül, akkor az teljességgel törvényes, ahogy az is, hogy egy szindikált mérleg esetén lényegtelen az, hogy az abban szereplő társaságok közül melyik van nyereségesnek és melyik veszteségesnek kimutatva, hiszen ennek összességében nincs jelentősége, összességében csak annak van jelentősége, hogy az egész holding számára nyereséget termel-e az adott veszteséges cég.

És akkor most tessék meghúzni a biztonsági öveket és egy pillanatra elgondolkodni azon, hogy vajon miért van az, hogy ez minden magántársaság számára megengedett, de az állam számára nem? Vajon miért is van kitiltva az állam abból a körből, amelynek megengedhető a KONSZOLIDÁLT mérleg készítése, azaz például az, hogy az adókkal csökkentse a dotációt? Hiszen az állam szempontjából EZ a konszolidált eredmény, nem az, amikor az állam az adót elviszi (mintha EGY kívülálló lenne), és beteszi a dotációt (mintha EGY MÁSIK kívülálló lenne, akinek az elsőhöz nincs köze). Mindez azért van, mert

A LIBERÁLKOMMUNISTA KÖZGAZDSÁGTAN SZERINT AZ ÁLLAMNAK PUSZTULNIA KELL.

Namármost, hasonló liberálkommunista módszertan az, amikor például a nemzeti jegybankokat leválasztják az országról és azokat a liberálkommunista pénzügyi rendszerbe akarják integrálni, azaz azt akarják megoldani, hogy az államtól elválasszák az alapvető jogait, így például a pénzrendszert és a pénzrendszer irányításhoz való jogosultságukat. EZÉRT van különválasztva az, hogy milyen kötelezettséget rónak egy kormányra és hogy ez hogyan hat egy nemzeti bankra és ezért van az, hogy annyira ragaszkodnak ahhoz, hogy ezek az intézmények a saját hazájuktól függetlenül és idegen érdekek mentén tevékenykedjenek.

Így jöttek létre a további fiktív számok is, azaz az, hogy a tényleges gazdaság kibontása és rendszerszintű áttekintése helyett egyszerűen a rendszerben lévő pénz mennyisége alapján számolják vissza azt, hogy mekkora a gazdaság.

Ez egy rendkívül primitív pénzügyes szemlélet, ami azt nézi, hogy ha “nagy a pénzforgalom, akkor pörög a bolt”, holott ennek semmi köze a valós gazdasági folyamatokhoz. Ugyanakkor ha ezt a fogalmat megértjük, akkor máris érthetővé válik a hitelminősítők működése is, akik semmi mást nem néznek, csak azt, hogy mennyi pénzt lehet az adott országba kihelyezni, és hogy az odavitt pénzek mekkora hasznot hoznak az odavivőinek.

Ennek megfelelően teljesen értelemszerű lehet bárki számára az, hogy az úgynevezett gazdaság számukra akkor pörög ha sok pénz kerül oda – ez azonban a reverse engineering szerint a KÖLCSÖNÖK rendszerbe nyomását jelenti, azaz nem az eredményből következik valami, hanem tulajdonképpen meghamisítják a statisztikákat, hogy kijöjjön az eredmény. És pont ebből következik, hogy ezen logika szerint akkor csökken egy gazdaság, ha csökken a pénz mennyisége, hiszen ez szinte bizonyosan csökkenti a tőzsdei értékeket is. Amennyiben ugyanis növekszik a pénz mennyisége, az helyet keres magának és profitot, ennek megfelelően megnő a tőzsdére menő pénz mennyisége is, amely automatikusan növekedést indukál. Ez ügyben nagyon fontos megfigyelni a QE lényegét, valójában semmit sem tesz a gazdasággal, viszont felhajtja a részvényárakat, valamint a profitokat az uzsoramaffia részére. Vagyis szemmel látható és érthetővé válhat bárki számára, hogy valójában egy olyan ország esetében, amelyben a tényleges termelést meghaladja az uzsorázásból fakadó pénzmennyiség bevitel ÉS EZ NEM SZEREPEL AZ ADÓSSÁG oldalon, akkor az a rendszer össze fog dőlni.

És máris elég csak ránézni a PIIGS-re, amiben semmi más nem történt, csak ez: Felpumpálták pénzzel, azt megpróbálták elhelyezni, és lám: pörgött a tőzsde, nagyok voltak a hozamok, hatalmas építkezések voltak, tehát minden szám kiadta azt, hogy “szárnyal a gazdaság”, pedig csak sz@rt nyalt a gazdaság. Elég ránézni Görögországra, amelyet intézményesen vittek bele ebbe a rendszerbe, meghamisítva minden adatát, rávéve arra, hogy adósodjon, mert az adósságpiramis az égig ér. És még egy Olimpia megrendezése is belefért a költségvetésbe, hiszen az “mekkora gazdasági növekedést okozott”, holott igazán lehetne okulni mondjuk Lillehammer esetéből is – az, hogy átmenetileg megdobódik a gazdaság az utána írtózatos adósságban csúcsosodik ki, amit lehetetlen ledolgozni, egyszerűen azért, mert nem lesz semmi, amivel ledolgozható lenne.

Hasonlóképpen ennek a beteg és eltorzító gondolkodásmódnak lett az az eredménye, hogy mára sokan képesek abban hinni, hogy a reverse engineering olyan szinten működőképes, hogy elég egy rendszerbe pénzt nyomni és az már automatikusan növeledni is fog, illetve akár adósodás árán is pénzt kell nyomni a rendszerbe, mert abból növekedés lesz. Ez azonban pont az az egyik eset, amikor nagyon könnyű megfogni az ezt hirdető liberálkommunistákat, ugyanis elég megkérdezni tőlük azt, hogy “hogyan képzelik ezt”? Mert erre a válasz hosszú süketelés lesz, pontosan zéró konkrétummal és arra való hivatkozással, hogy “ezt minden tankönyvben el lehet olvasni”.

AMI NEM NAGY SZÁM, HA JELENLEG SZINTE CSAK A LIBERÁLKOMMUNISTÁK TANAI VANNAK A KÖNYVESPOLCOKON.

Ezért kell néha ébresztőt fújni és megmutatni, hogy van más számítási módszertan, ami még működőképes is. Ezt pedig egyszerűen úgy hívják, hogy

VALÓS ADATOKKAL VALÓ KÖNYVELÉS

nem pedig a valamiből valahonnan valahogyan történő iterációs tippelgetés. Mint tudjuk Churchill óta, “mindenki csak annak a statisztikának hisz, amit maga hamisít”. Azonban Churchill idejében elképzelhetetlen volt, illetve lett volna, hogy a rendszerbe ne a helyes adatokat vigyék be, és abból válogassanak prekoncepciózusan. Mára azonban természetessé vált a liberálkommunista közgadaságtanban, hogy a statisztika valójában megkérdőjelezhetetlen

HITTANNÁ VÁLT

miközben az emberek észre sem veszik, hogy a módszer kifogástalan – csak a bevitt adatoknak nincs semmi köze a valósághoz. Bizony barátaim, manapság nem a statisztikát hamisítják, hanem egyszerűen fiktív adatokat visznek be a képletekbe, amelyeknek semmi köze a valósághoz. Azaz beviszik a pénzforgalmi adatokat és abból akarnak következtetéseket levonni, azaz nem a gazdaság helyzetét nézik, hanem az elkölthető pénzt! Vagyis, megnézik, hogy mennyiért vásároltak fogyasztási cikkeket az emberek és ha ez kevesebb, akkor csökkenő gazdaságot vízionálnak – egyebekben akkor is, amikor a megtakarítások növekednek közben. Holott, ha már a gazdaságra akarnánk következtetni, akkor a megtakarítás+költés változását kellene figyelemmel kísérni, hiszen ez az, amit a gazdaság fel tud mutatni. És bár ez a feketepénzeket, párnacihákat nem mutatja, mégis közelebb áll a valósághoz, mint az, ha kizárólag az elköltött pénzeket figyelnénk, különösen akkor, ha az elkölthető pénz valójában kölcsönből származik és nem termelésből.

A liberálkommunista inflációról már értekeztem, így azt most nem írom le, akit érdekel, abban a blogban megtalálja ezt is. Gondolom a fentiek fényében már ez is érthető: Mig klasszikusan az infláció a pénzromlást jelentette (praktikusan a csökkenő adótartalmat), ma valójában semmit sem jelent, amit paradox módon a piacban hívők meg sem kérdőjelezhetnének: egyszereűn változnak az árak, időnként fel, időnként le. Ez azonban nem infláció, csak árváltozás. Mindebből akkor lesz infláció, amikor egy idióta jegybank, vagy egy kommunista rendszer, avagy a liberálkommunisták meg akarják a határon állítani az árak begyűrűzését, és beleavatkoznak a normál piaci folyamatokba. Ilyenkor valóban elfordulhat, hogy a “késleltetés” miatt egyszerre emelkedik meg mindennek az ára, de ez sem az infláció miatt történik így, hanem azért, mert a késleltetett áremelkedés később lép életbe. Teljesen nyilvánvaló lehet tehát, hogy a trendszerű változások ellenében menő jegybanki politizálás értelmetlen, mert tartósan nem lehet a trendek ellenében menni, egyszeri alkalmak kivédése pedig értelmetlen, mert ez nem látható előre.

Vagyis éppen az látható, hogy nomrál jegybanki politika nem az árak változásában, hanem a fizetőeszköz más devizákhoz való mérésében értelmezi az inflációt, hiszen másképpen ezt valójában nem is lehet megtenni. HA például az aranyhoz mérnénk, akkor az infláció és a defláció elképesztő értékeket vett volna már eddig is fel, de bármit teszünk “értékként” ide, minden olyan hektikus, hogy csak egy másik pénzhez mérve lehetne értelmezni a pénzromlást.

Egyszóval, vissza kell térni a normális közgadaságra, amelyben az állam egy pontosan ugyanolyan szereplő a piacon, mint bárki más, mert ez szükséges feltétele annak, hogy az állam ténykedését meg lehessen ítélni. Hasonlóképpen szükséges az, hogy az adósságnövekedés mindenképpen GDP csökkentő tényezőként kerüljön bemutatásra, és az is, hogy az adósságcsökkentés GDP növelő tételként kerüljön bemutatásra, azaz a GDP változás+ADÓSSÁG változás adja ki azt a mutatószámot, amely valójában megmutatja, hogy egy állam és annak működése hogyan áll.

És ez lesz az, ahová nemsokára vissza fogunk térni, vagy el fogunk érkezni – ízlés kérdése – mivel más megoldás nincs.

A LIBERÁLKOMMUNISTA HAZUGGAZDASÁGPOLITIKÁVAL IS LE KELL SZÁMOLNI.