Egyre kevésbé tudok úgy tekinteni a Momentum Mozgalomra, mint egy politikai erőre – inkább olyannak tűnnek, mint egy kamuprofil a Tinderen, melynek adatlapja az épp trendi klisékből áll. Értem a posztmodern politikát, ezért tudomásul vettem, hogy a mozgalom vezetői hisznek a társadalmi nemek ideológiájának dogmáiban: a gonosz, elnyomó patriarchátusban és a történelmi igazságtételt szolgáló kvótákban – annyira hisznek, hogy az elnökség négyötöde férfiakból áll. Tudomásul vettem, hogy miközben az elnökük kínosan kerüli a rossz hangzású „liberális” szót, s helyette következetesen a „progresszív” kifejezést használja, elragadtatott facebook-szelfik kíséretében lépteti be pártját az európai liberális pártcsaládba. Tisztelem az autonómiájukat, ezért nem kértem számon rajtuk annak a szélsőségesen neoliberális Emmanuel Macronnak az imádatát, akinek a testőre szabadidejében tüntetőket ütlegel, és akiről mégis az utóbbi hetekben derült csak ki, hogy nem is a francia Bajnai, hanem maga a francia Gyurcsány. Azt sem volt könnyű benyelni, hogy a Momentum politikusai úgy adják elő Magyarországon a nyugatos, neoliberális értelmiségieket, hogy soha nem éltek a piacról, és láthatóan nem is áll szándékukban. A szocialistákkal való seftelést aztán már nemigen tudtam elfogadni azoktól, akik fél éve még azt leplezték le, hogy az MSZP-t a Fidesz pénzeli, és az elmúlt harminc év leváltását ígérték. Most meg már leginkább az látszik, hogy ők az új DJ-k Gyurcsány és az MSZP sokszoros platinalemeze, az Összefogás! legújabb nosztalgiapartiján. Megerősíti ezt, hogy a Momentum párigazgatója a párt belső fórumain az én internetes felületeim szétrollkodására szólítja fel a mozgalom aktivistáit. Páros napokon mosolygós szelfik kíséretében adják elő a lánglelkű szabadságharcosokat, páratlan napokon vérbeli szociopatákként alattomosan, arc és név nélkül csúsztatják a tőrt a bordáim közé.
A mozgalom alelnöke, Donáth Anna azzal pózol, hogy már nincs vesztenivalójuk, és képesek elmenni a végsőkig. József Attila ezt az érzelmi állapotot így fogalmazta meg: „Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök.” József Attila mondjuk nem uniós képviselő akart lenni, és nem is parlamenti mandátumra gyúrt, viszont mindenre elszánt volt, akárcsak a Momentum Mozgalom. Legutóbb pár hete adtak leckét tökösségből, amikor megfenyegették a kormányt, és határidőt szabtak Orbán Viktornak, hogy ha jót akar, legkésőbb decemberre írja alá a CEU-val való megállapodást. Bár a mozgalom vezetői leginkább egy mosolygós szelfit gondolnak a világról, politikai haszon reményében készen álltak ráakaszkodni az elüldözött egyetem polgárainak kiszolgáltatottságára, hogy előadják azt a nevetséges színdarabot, melyben Fekete-Győr András fenyegetőzik, Orbán Viktor meg majd meghátrál. Aztán kopogtatott a valóság, lejárt a határidő, és Orbán Viktor nem hátrált meg – milyen különös volt! Mindannyian emlékszünk, hol voltunk épp. Azért ártalmasak az ilyen fedezet nélküli ultimátumok, mert ez a magamutogató nagyotmondás nem a Momentumot járatja le, hanem referenciává teszi az ellenzékben az egymást túlharsogó hazugságlicitet, ami talán jó az épp leghangosabban blöffölő pártnak, de hosszú távon mindenkinek árt, és a kormányt erősíti.
A túlóraellenes tüntetésen készen álltak újra megmutatni, hogy nem hiába olvasták rongyosra a marketing-tankönyveket: Fekete-Győr András, a balliberális szalonok legifjabb reménysége, a multinacionális tőke magyarországi nagykövete emelte a tétet, és a rendőrök közé dobott egy füstbombát. Természetesen a baráti sajtó jelenlétében tette ezt, akik mindjárt hősként kezdték ünnepelni a Momentum elnökét, a rendőri brutalitás elleni szabadságharc új vezérét. Fekete-Győr András ebben a rideg tudatossággal megkonstruált médiapillanatban maga lett az egyszemélyes black bloc: a rendíthetetlen forradalmár. A neoliberális pártelnök annyira fel volt háborodva a munkavállalói jogok sérelmén, hogy biztonságos távolságból eldobott egy füstbombát – annyira már nem volt felháborodva, hogy eldobjon még egyet, vagy még egyet, esetleg megpróbáljon áttörni a rendőrsorfalon: eldobott egy füstbombát, és ment interjút adni. Később mások követték a példáját. Most négyen néznek szembe kettő és nyolc év közti szabadságvesztéssel, mert Orbán Viktor példát statuál, Fekete-Győr András pedig lájkokat maximalizál. A valóság újra rájuk rúgta az ajtót, ezúttal azonban nem magukból csináltak hülyét, hanem mások testi épségét és szabadságát használták fel politikai céljaik elérése érdekében. És ezúttal sem teszi fel senki a kérdést: mit keres a közéletben az, akibe ennyi felelősség szorult? Számomra Fekete-Győr András füstbomba-interjú kombója volt a tüntetéssorozat mélypontja – ezután már nem mentem ki demonstrálni.
Ezt a gátlástalanságot legutóbb Gyurcsányon láttam, amikor „én is cigány vagyok” feliratot akasztott a nyakába, aztán beült a luxusautójába, felhajtott a luxusvillájába, ahol libamájat vacsorázott, és hozzá Dom Perignon pezsőt kortyolt, akár egy random cigány. Attól tartok, ha a Momentum tagsága nem lép sürgősen, Kunhalmi Ágnes mellé hamarosan Gyurcsány Ferencet is megkapják Fekete-Győr András mosolyalbumába.
Mit keresett a neoliberális Fekete-Győr András egy munkavállalói jogokért zajló tüntetésen? A magyarországi ifjú Macront miért is zavarta egy multinacionális nagyvállalatok érdekeit szolgáló törvény? Ehhez a felháborodáshoz hogy tartozhat ezzel ellentétes program? Vagy arról van szó, hogy Fekete-Győr András és pártja most épp a dolgozók érdeksérelmére akaszkodik, ha már Soros György neoliberális fellegvárát, a budapesti CEU-t nem sikerült megmentenie?
Fekete-Győr András, aki saját bevallása szerint nemcsak jelen volt 2006 őszén az MTV-székház ostrománál, de onnan eredezteti politikai ébredését, tizenkét év múlva így fogalmaz: „Gyurcsány Ferencet egy nagyon tehetséges bohócnak tartom”. Jelzem, hogy aki akkor ott volt, és nem katasztrófaturistaként, aki a tömeggel együtt kiabálta, hogy „Elkúrtad!” meg hogy „Gyurcsány, takarodj!”, az nem mondhatja azt tizenkét évvel később, hogy Gyurcsány egy nagyon tehetséges bohóc. Fekete-Győr Andrásnak tizenkét év nem volt elég ahhoz, hogy felfogja, miről szólt 2006 ősze, és kicsoda Gyurcsány? A helyzet egyértelmű: a két állítás közül az egyik hamis. Fekete-Győr András vagy nem demonstrált Gyurcsány ellen 2006 őszén, vagy nem tartja Gyurcsányt egy nagyon tehetséges bohócnak 2018 őszén. Fekete-Győr András személyazonossága hamis. Nem az a legfőbb hazugság, amit mond, hanem az, aki mondja.
A Momentum elnöke rosszul értelmezi helyét a teremtésben, amikor
Gyurcsány Ferencet bohócozza. Orbán Viktor gondolhatja Gyurcsány
Ferencről, hogy egy bohóc, még Gyurcsány Ferenc is gondolhatja
Fekete-Győr Andrásról, hogy egy bohóc – de egy parlamentbe be sem jutott
párt elnöke ugyan miféle páholyból mulatozik Gyurcsány Ferenc
bohóctréfáin? Jelzem Fekete-Győr Andrásnak azt, amit a magyar társadalom
többsége már régesrég tud: Gyurcsány Ferenc nem bohóc, hanem egy két
lábon járó átok, aki kisiklatta a harmadik magyar köztársaságot.
Fekete-Győr András nyilatkozata nem más, mint átpozicionálás: első
lépése egy rövid és gyors menetelésnek, mely a centrumból az MSZP és a
DK szövetségébe vezet.